Legeslegutolsó lehetőségként a parlament idei utolsó hetén próbálta mégis életben tartani a megszűnés előtt álló LMP-frakciót a párt két politikusa, Ungár Péter és Kanász-Nagy Máté. A képviselőcsoport azért került végveszélybe, mert Csárdi Antal októberben közölte, hogy az év végén kilép az LMP-ből és a frakcióból is. Ezt azzal indokolta, hogy egyértelmű bizonyítékot látott arra, hogy még mielőtt a párt döntött volna a Vitézy-projektről, egyeztetések zajlottak Rogán Antal és Ungár Péter között a főpolgármester-választásról.)
Csárdi távozásával a frakció létszáma 5 fő alá csökken. Márpedig a főszabály szerint ez az alsó határ. Lenne ugyanakkor lehetőség háromemberes frakcióra is, mégpedig így:
Képviselőcsoportot alkothat az ugyanazon párthoz tartozó legalább három képviselő akkor is, ha mandátumukat ugyanazon önálló országos pártlistáról szerezték.
Ami viszont nem passzol az LMP-frakcióra, mivel nem önálló pártlistáról szerezték a mandátumukat, hanem közös ellenzéki listáról. Ezért Ungárék törölték volna az önálló szót a szabályból. Amivel megnyílt volna a kiskapu.
A módosító elsőre a parlament igazságügyi bizottságban fideszes támogató szavazatokkal át is ment. Amikor viszont a törvényalkotási bizottságban is szavaztak róla, már nem szavazták meg a kormánypártiak. Az indoklásuk szerint azért, mert múlt héten rossz gombot nyomtak meg.
A parlament mégis szavazott a módosítóról, miután lehetőség van külön szavazást kérni. Erre igennel szavazott 7 MSZP-s, 8 jobbikos, három LMP-s. De nemcsak ők, hanem Rogán Antal, Gulyás Gergely és Ferencz Orsolya is.
A három átszavazás azonban kevés volt, miután a többi fideszes és KDNP-s képviselő, valamint a DK-sok, párbeszédesek, momentumosok, illetve a Mi Hazánk képviselői és a függetlennek nemmel szavaztak. Tartózkodott a fideszes Varga Mihály, aki jövőre már MNB-elnök lesz és Ritter Imre nemzetiségi képviselő is.
Vagyis összességében 21 igen, 163 nem és 2 tartózkodással elbukott az LMP-frakció megmentése.
Frissítés: megkérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodától, hogy miért szavazott igennel Rogán Antal. A sajtóosztály válasza szerint tévedésből.
Gulyás Gergely tévedésből szavazta meg az említett módosító javaslatot - válaszolta szintén a megkeresésünkre a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.