Az elmúlt két évben összesen akár 70 százalékkal is emelkedhettek a kis- és mikrovállalkozások bankszámla-költségei, írja a Biztosdöntés.hu. Ennek hátterében egyrészt a magas infláció, másrészt a pénzügyi tranzakciós illeték emelkedése áll. Ez utóbbit legutóbb nyáron növelte a kormány, és a céges számlákra a bankok szinte azonnal tovább is terhelték azt (de most már minden bank bejelentette, hogy valamikor az év elején a lakossági ügyfelekre is áthárítják az adóemelést).
A portál kiszámolta, hogy különböző összegek (havi 1, 3 és 5 millió forint) átutalása százezer, ötszázezer, illetve egymillió forintos tételekben bankonként mennyibe kerül a vállalkozásoknak. A különbségek elképesztőek: a hagyományos bankoknál a havi tízszer százezer forint átutalása 7320-14 910 forintba kerül, havi félmillió forint hatszori utalása 15 800-27 910 forintba, míg havi ötször egymillió forint utalásának 24 659-től 43 150 forintig díja van (ebbe beleszámolták az utalások tényleges költsége mellett a bankszámla havidíját és az egy hónapra eső éves kártyadíjat is). A legmagasabbak jellemzően a CIB, a MagNet és a K&H díjai, míg a legalacsonyabbak között az UniCredit, az Erste és az MBH szerepel visszatérően.
Van viszont egy szolgáltató, amely minden más banknál sokkal olcsóbban szolgáltat, a fenti kategóriákban egyenként 3290, 2494 és 2295 forintos költségek jöttek ki. Ez a BinX nevű neobank, amit a Számlázz.hu tulajdonosai hoztak létre, és bár bankfiókok nélkül működik, teljes értékű pénzforgalmi számlavezetést végez. Emellett a Biztosdöntés.hu arra is felhívta a figyelmet, hogy a nem áfakörös, illetve katás mikro- és kisvállalkozások lakossági számlát is nyithatnak, amik nemcsak olcsóbbak, hanem számos olyan készpénzfelvételi és átutalási kedvezményt is biztosítanak, amiket vállalkozói számlák nem.