George Carey, az anglikán egyház korábbi vezetője lemondott papi tisztségéről, miután azzal vádolták meg, hogy nem kezelte megfelelően egy szexuális visszaéléssel vádolt pap ügyét, írja a Guardian.
George Carey 1991 és 2002 között Canterbury érseke volt. December 4-i lemondólevelében az áll, hogy 1962 óta aktív szolgálatban volt, és most tölti be a 90. életévét. A levélben nem tett említést a vádakról.
A BBC írta meg, hogy Carey 1994-ben beleegyezett abba, hogy a korábban felfüggesztett pap, David Tudor visszatérhessen az egyházba dolgozni. Tudort azután függesztették fel öt évre, hogy tizenéves lányok elleni erőszak miatt feljelentést tettek ellene. A dokumentumok szerint Carey támogatta, hogy Tudor munkát kapjon egy egyházmegyében.
Tudort októberben örökre eltiltották a papi szolgálattól, miután elismerte, hogy az 1980-as években szexuális kapcsolatot létesített egy 15 és 16 éves tizenéves lánnyal.
Egy másik, magas rangú egyházi vezetőt is lemondásra szólítottak fel az ügy miatt. Stephen Cottrell, York érseke állítólag megengedte Tudornak, hogy a posztján maradjon, annak ellenére, hogy tudta, az egyház eltiltotta attól, hogy egyedül maradjon gyerekekkel. Cottrell a jövő hónapban veszi át az egyház vezetői posztját Justin Welby canterburyi érsektől, aki novemberben lemondott a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos panaszok kezelése miatt. A BBC szerint azt mondta, „mélységesen sajnálja”, hogy nem tett korábban lépéseket, de „örökölte” a helyzetet.
Az egyház a Tudor-ügyről azt mondta: „Elismerjük, hogy ezek az eljárások nem voltak elégségesek, és nem is az áldozatokra összpontosítottak. Ma egészen más döntések születtek volna”.