szexuális visszaélés

Szexuális erőszakkal és gyermekprostitúció kihasználásával is meggyanúsították Juhász Péter Pált

Egy újabb nevelőt is meggyanúsítottak, aki tudott arról, hogy Juhász szexuális bűncselekményt követett el egy fiatalkorú ellen, de ezt nem jelentette.

Windisch Judit
POLITIKA

Gyakorlaton lévő diákjait molesztálta egy oktató

Ha valaki nem jól csinált meg egy feladatot, annak annyi másodpercig fogdosta a nemi szervét, amennyi hibát talált.

Benics Márk
bűnügy

300 millió dollárt fizethet a New York-i katolikus egyház a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt

Peren kívül próbál megegyezni az egyház a több mint 1300 áldozattal.

Windisch Judit
külföld

Jelezte a nevelőnőnek, hogy a Szőlő utcai intézet igazgatója megerőszakolta, még aznap este megverték

Dobrev Klára interjút készített a Szőlő utcai intézet igazgatójának áldozatával, aki intézetisként a hónapokon át tartó nemi erőszaktevések idején kiskorú volt.

Bódog Bálint
bűnügy

Trump egyre kellemetlenebb helyzetbe sodródik az Epstein-ügyben

„Ezek az e-mailek semmit sem bizonyítanak” – mondta a Fehér Ház szóvivője a frissen nyilvánosságra hozott Epstein-levelezésre, ám a viták várhatóan ismét fellángolnak a MAGA-táboron belül az ügy kezeléséről és lekeveréséről.

Benics Márk
külföld

Jeffrey Epstein arról e-mailezett, hogy Trump tudott az általa elkövetett bűnökről

Az egyik áldozattal pedig a levelek szerint órákat töltött Epstein házában a későbbi amerikai elnök.

Fődi Kitti
külföld

„Fehér tigris” élőben közvetítette egy 13 éves fiú halálát, miután rávette, hogy ölje meg magát

Online csetekben és játékokban keresett sebezhető gyerekeket a hamburgi férfi.

Kolozsi Ádám
külföld

Szexuálisan közeledett tanítványához, két év börtönt kapott a zalai egyházi iskola tanára

Úgy intézte a férfi, hogy a 15 éves fiúval egy szobában aludjon.

Botos Tamás
bűnügy

Epsteint és Trumpot ábrázoló képeket vetítettek a windsori kastély falára, őrizetbe vették őket

A tiltakozók egy hatalmas transzparenst is kifeszítettek Trump és Epstein közös képével a kastély közelében.

Benics Márk
külföld

Vádat emeltek egy pécsi tesitanár ellen, aki több tanítványát is szexuálisan zaklatta

Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt akár 3 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Benics Márk
bűnügy

Visszahelyeztek a szolgálatba egy papot, aki ellen gyermekbántalmazás gyanúja miatt indult eljárás

A vizsgálatot a kalocsai érsek rendelte el, a döntés a Vatikánban született.

Urfi Péter
egyház

Mélyül a rotherhami szexuális visszaélési botrány, rendőrök is voltak a bántalmazók között

Tíz évvel ezelőtt derült ki, hogy 1997 és 2003 között szervezett bűnbandák hálóztak be kiskorú lányokat, hogy szexuális visszaéléseket kövessenek el rajtuk. A BBC nyomozása és az új tanúvallomások szerint több rendőr is nemi erőszakot követett el a fiatal lányokon.

Fődi Kitti
külföld

Vizsgálóbizottságot hoznak létre a Széchy Tamás egykori edzőt ért pedofilvádak miatt az úszószövetségnél

A MÚSZ elnöke rágalmazásnak tartja azt, amit Széchyről állítanak, de betartotta a vizsgálóbizottság felállítására tett ígéretét.

Bódog Bálint
sport

„Semmi félelem nem volt benne, hogy kiszaladok és sírva elmesélem, ami történt velem”

Mária még 14 sem volt, amikor a 90-es években együtt táborozott a Szőlő utcai javítóintézet későbbi igazgatójával, az akkor még egy gyermekotthonban dolgozó Juhász Péterrel. Eszébe sem jutott, hogy baj lehet abból, ha kettesben maradnak. A férfi mégis olyasmit tett, ami a mai napig hatással van Mária életére.

Bábel Vilmos
bűnügy

A bíróságon tudta meg a fiú, hogy az őt 15 évesen megrontó edzője időközben feleségül vette az anyját

A volt világbajnok karateedző éveken át használta szexuálisan kamasz tanítványait, majd elvette az egyikük anyját. A fiú az apja segítségével tett feljelentést.

Kolozsi Ádám
belföld