Miután kedd délután kiderült, hogy az Egyesült Államok korrupció miatt szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét korrupció miatt, az ellenzéki pártok vezetői szép lassan reagáltak a hírre.
A mindenre szinte azonnal reagáló Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csak jóval több mint egy órával a hír megjelenése után posztolt a Facebookra, ahol azt írta:
„Rogán Antal mielőbbi büntetőjogi felelősségre vonása nem külföldi hatalmak feladata, hanem a magyar igazságszolgáltatás felelőssége. Ami késik, nem múlik. Eddig is látszott, hogy a magyar állam nem működik, szétesnek a közszolgáltatások és folyamatos politikai nyomás alatt áll a magyar igazságszolgáltatás. Az utóbbi években példátlanul rossz kormányzást és súlyos pusztítást láthattunk hazánkban. Előrehozott választásokra van szükség, hogy mielőbb lezárhassuk az Orbán-Gyurcsány-Rogán korszakot.”
Az eddig reagáló többi ellenzéki párt (kettő) viszont lemondást követel.
„Ha a titokminiszter Rogán korrupt, akkor nemcsak neki, hanem a kormánynak is mennie kell. Most” – ezt írta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Facebookon.
Szintén lemondásra szólította fel Rogán Antalt Tompos Márton, a Momentum elnöke.
A többi parlamenti ellenzéki párt, azaz az MSZP, a Jobbik, a Mi Hazánk és az LMP még nem szólalt meg.
Hadházy Ákos független képviselő azt írja:
„Hát, előszöris: jó reggelt! Kicsit későn jött rá az amerikai kormány, hogy valamit azért tenni kellene, tartok tőle, hogy a következő adminisztráció vissza is vonja majd ezt. Ugyanakkor, mivel ez nem csak utazási korlátozást jelent, hanem pénzügyi szankciókat, rendkívül kemény lépés is lehetne – ha nem csak egy emberre vonatkozna, hanem minden magyar kormányzati szereplőre és a velük együttműködő oligarchákra is. Tévedés lenne ugyanis azt hinni, hogy ebben a bűnszervezetben Rogán a Don. Ő csak a Consigliere…”
A kormányzati kommunikáció szerint „ez a lépés a távozó, sikertelen amerikai nagykövet utolsó, pitiáner bosszúja”.