Oroszország a következő időszakban leszállítja Szlovákiának azt a gázt, aminek a szállítására a vonatkozó szerződésekben kötelezettséget vállalt, a probléma a szlovák tranzitilletékből származó bevétel kiesése és a gáz árának emelkedése – mondta a szlovák miniszterelnök a TA3 hírtelevízió egyik műsorában.
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Robert Fico a hírtévében azt mondta: az ukrajnai gáztranzit leállítása után Oroszország alternatív gázszállítási útvonalakon fogja leszállítani a Szlovákiának leszerződött gázt, például Magyarországon keresztül.
„Az orosz fél megerősítette, hogy azt, amit le kell szállítaniuk, azt a 3,5 milliárd m3 gázt, le is szállítja. Létezik a déli gázszállítási útvonal és léteznek más lehetőségek is” – mondta Robert Fico.
A kialakult helyzetről azt mondta, Szlovákiának a közeljövőre nézve biztosított a gázszállítás, a probléma az, hogy az ukrán gáztranzit leállítása miatt az országa tetemes összegű tranzitilletéktől, kb. 500 millió eurótól esik el, illetve az ukrán gáztranzit leállítása komoly nyomást gyakorol az európai gázárakra.
A szlovák kormányfő szerint az ukrajnai gáztranzit leállítása miatt az európai gázpiacról kb. 13,5 milliárd m3 gáz esik ki, ami nagyon megemeli a gáz európai árát, ami már most ötször magasabb, mint az USA-ban.
„Ez volt a fő ok, amiért csütörtökön Brüsszelben jártunk, ahol ezt jól tudják, és figyelmeztettem az Európai Bizottságot, hogy ha nem teszünk azért, hogy egy bizonyos mennyiségű gázt továbbra is be tudjunk hozni Ukrajnán keresztül keletről, akkor olyan gázhiány és gázáremelkedés lesz Európában, ami véglegesen ellehetetlenít minket az Egyesült Államokkal és Kínával szemben” – mondta Fico.
Már korábban azt mondta, hogy az ukrajnai gáztranzit leállítása az EU tagállamainak csak a gázárak növekedése miatt 60-70 milliárd eurós többletkiadást eredményez majd.
Az ukrajnai gáztranzit leállítása után kialakult helyzet rendezési lehetőségeiről csütörtökön Brüsszelben a bizottság képviselőivel is tárgyalt a pozsonyi kormány küldöttsége, a találkozón megegyeztek, hogy felállítanak egy szakértői munkacsoportot. Bár a brüsszeli találkozót annak zárónyilatkozatában mindkét résztvevő fél konstruktívnak minősítette, Fico kilátásba helyezte, hogy ha a munkacsoport igyekezetei nem vezetnek eredményre, Szlovákia válaszintézkedéseket foganatosít majd Ukrajnával szemben, többek között érvényesítheti vétójogát az uniós döntéshozatalban.
Szlovákia a múlt héten a menekülteknek nyújtott segélyek csökkentésével fenyegette meg Ukrajnát a gáztranzit leállítása miatt. Fico nemrég egy parlamenti ülésen megbízhatatlan partnernek nevezte Ukrajnát, és azzal vádolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy zsarolja az európai vezetőket a támogatásukért. (via MTI)