
A kormányközeli MCC alapítvány tulajdonában van a bécsi Modul Egyetem, ezért az Európai Bizottság döntése szerint nem kaphat uniós forrásokat, vagyis diákjait kizárják az Erasmus-programból – írja a Der Standard. Az osztrák Tudományügyi Minisztérium szerint az Európai Bizottság közölte is a döntést az Erasmus-program végrehajtásáért felelős nemzeti ügynökséggel.
Noha a lépés a cikk szerint szokatlannak számít, Magyarországon az összes alapítványi fenntartású egyetem érintett. A kormány próbálkozik, de még nem módosították úgy a jogszabályokat, hogy az az EU-nak megfeleljen.
A Modul Egyetemnek 2023-ban lett 90 százalékos tulajdonosa az MCC-t fenntartó alapítvány. A kuratórium elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
A Modul Egyetem értetlenül áll a történtek előtt, és nem tartja jogosnak a lépést. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a döntést visszavonják – közölték a lappal. Hozzátették, a diákokat nem éri hátrány, mert az EU helyett számukra az egyetem egyenértékű támogatást biztosít külföldön.
A magyar kormány is próbálkozott ezzel, de szeptemberben kiderült, a Pannónia programra jelentkezők száma a kormány várakozásainak 10 százalékát sem éri el. Hankó Balázs miniszter viszont év végén már arról beszélt, a program sikeres, és többen jelentkeztek rá, mint az Erasmusra.
(via Akadémiai Dolgozók Fóruma)