![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7zrUI7diWsnJ1F8pKs.jpeg)
Rózsa András zuglói polgármester feljelenti az Építési és Közlekedési Minisztériumot a rákosrendezői helyzet miatt, szerinte az illegális szemétlerakás miatt közveszélyes állapotok uralkodnak a területen – derül ki a Telex tudósításából.
A polgármester eredetileg helyszínbejárást hirdetett meg, amire elhívta Lázár János építési és közlekedési minisztert is, meg akarta mutatni neki, hogy milyen rossz állapotok uralkodnak a területen. Lázár nemhogy nem jött el, de még a területre sem engedték be a polgármestert, egy váratlanul előbukkanó MÁV-alkalmazott ugyanis megtiltotta neki.
A MÁV a lapnak azt válaszolta, azért nem engedték be a zuglói polgármestert és a sajtó munkatársait, mert a zuglói önkormányzat „nem kért forgatási engedélyt”, semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adott a MÁV-nak arról, hogy sajtóeseményt terveznek a területen.
Rózsa így egy rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, azt mondta, képeslapot küld a kedden Szekszárdon turnézó Lázárnak, amin láthatja a területen lévő hatalmas szeméthalmokat.
A területen a polgármester szerint folyamatosan tűzveszély van, ezért többször is felszólították a MÁV-ot, hogy takarítsa el az illegálisan lerakott, körülbelül 50 köbméter veszélyes hulladékot a területről, de ez a mai napig nem történt meg. Az állami vállalat korábban közölte, nincs pénzük a Rákosrendező kitakarításra, így „jelenlegi állapotában” adják el. Rózsa a tudósítás szerint azt mondta, különösen nehézzé teszi a helyzetet, hogy hiányos a törvény az illegális hulladéklerakásról, a MÁV-nak legalább egy kerítés telepítésével kellene megakadályoznia, hogy szabadon be tudjanak menni az illegális szemétlerakók a területre.
Frissítés: Az Építési és Közlekedési Minisztérium erre reagálva azt írta, a rákosrendezői „áldatlan állapotokkal” sem Rózsa András sem Karácsony Gergely nem tett semmit.
Ezzel szemben a MÁV évente többször szállít el onnan illegálisan lerakott hulladékot. Eddig több mint 1 tonnányit vittek el onnan.
A tárca szerint a területen tárolt szemét nem vasúti hulladék: „illegálisan kerül oda, a MÁV a helyzetnek áldozata, nem pedig okozója.”
A minisztérium azt írja, ennek ellenére a MÁV-csoport saját erőből megtette, amit tudott: felmondta a területbérlési szerződéseket a Francia úton, lebonttatta az ott álló garázsokat és több, mint 20 millió forint értékben szállíttatott el idegen hulladékot a területéről.
2021 óta több javaslatot is tettek a zuglói önkormányzatnak, például arról, hogy felesben építsenek ki egy kamerarendszert. Ez az önkormányzat miatt nem valósult meg az ÉKM szerint.
Kifogásolják, hogy Rózsa azok ellen tesz feljelentést, akik évek óta dolgoznak a terület megtisztításán.
„Rózsa András saját maga és az általa vezetett önkormányzat ellen is feljelentést tehetne, mert részben semmit sem tett, részben a helyzet megoldásának meghiúsulásában komoly felelőssége van” - zárta közleményét a tárca.