Nyárias jó napot! Ez itt a napindító hírlevelünk, benne az elmúlt nap főbb híreivel. (A többi hírlevelünkre itt lehet feliratkozni.)
Az alaptörvény-módosítás volt a beígért tavaszi nagytakarítás: erről beszélt Lázár János a 444-nek a sarkadi fóruma után, ahol azt is mondta, hogy Vitézy Dávidnak az a baja, hogy nem lesz Pride, ettől olyan ideges.
Bármit tervez a Fidesz, az biztos, hogy húsvétra nem végeznek az Orbán Viktor által elvárt tavaszi nagytakarítással: az állampolgárság felfüggesztésével haladnak, de hogy lesz-e még valami, azt Lázár sem mondja meg egyenesen. Közben a szankciós listáról levett Rogán Antal az erkölcsi elégtételt elvárja, és kérni is fogja mindenkitől, aki belé rúgott.
„Sicc innen!” – zavarta el az újságírókat a házi őrizetét töltő Schadl György a Balaton-parti luxusnyaralójából, ahol ott parkol a Mercedes is, amiről a bíróságon azt állította, nem tudja hol van.
Eddig ismeretlen Vészabó Noémi-alkotás került elő: úgy tudjuk, a Cinege utcában van kiállítva egy privát ház hálószobájában, és része egy magángyűjteménynek.
A Várban éjszakázott, majd újra az Erzsébet hídra vonult Hadházy Ákos. A momentumos Bedő szerint „durvul a rendszer”, a rendőrség szerint viszont ők nem provokálnak.
Ha akkora férfi, ahogy azt az Alaptörvénybe beleírták, miért nem csap az asztalra, hogy végre jöhessenek az uniós források az egészségügybe?! – kérdezte Magyar Péter az egészségügyi államtitkártól, aki válaszolt a kommentre.
Matolcsy Ádám a NER kedvenc éttermében találkozott a letelepedési kötvénybiznisz kulcsfigurájával: az MNB-alapítványos botrány főszereplője Földvári Gáborral egyeztetett, majd egy mappa mögé próbált bújni.
Az I. kerület az önkormányzat pénzén 5,5 milliárd forinttal finanszírozza az államot: ekkora értékben vett Böröcz László fideszes polgármester hosszú távra lekötött államkötvényt.
Kecskemét fideszes polgármestere szerint a kecskeméti felsőoktatásra nem az MNB-s botrány, hanem a melegek jelentik a veszélyt, pontosabban a csökkenő gyereklétszám, amihez feltételezése szerint köze lehet a szivárványos pólót viselő embereknek (vagy valami ilyesmi).
Az ORFK szerint nem történt jogsértés, amikor Elf Bar-t szívott a rendőr: a rendőrség szerint saját használatra bárki vásárolhat ilyet külföldön, de több korábbi NAV-os és police.hu-s tájékoztatás arról szól, hogy ezeket nem lehet legálisan hazahozni és használni.
A Fed elnöke szerint Trump vámjainak a vártnál nagyobb hatása lehet az amerikai gazdaságra: az előrejelzéseknél magasabb infláció és alacsonyabb gazdasági növekedés várható. Donald Trump, a megállapodások mestere közben Iránra is rápróbál.
30 százalékkal csökkent az illegális migráció idén Európában, úgy, hogy tavaly, az egész évben 38 százalékos volt a csökkenés – de jogvédő szervezetek szerint ezek a statisztikák rengeteg emberáldozatot is jelentenek.
Bármit tervez a Fidesz, az biztos, húsvétra nem végeznek az Orbán Viktor által elvárt tavaszi nagytakarítással. Az állampolgárság felfüggesztésével haladnak, de hogy lesz-e még valami, azt Lázár János sem mondja meg egyenesen.
„Amikor 1990-ben leomlott a fal, a történelem végét hirdették. Most a történelem visszatért és vele együtt a geopolitika is” – mondta az Európai Bizottság elnöke a die Zeitnak.
Egyelőre csak bizottsági szinten.
„A globális demokratikus visszacsúszás hulláma talán Törökországban kezdődött. Hiszem, hogy az ellenszél is itt indul majd el.”
De kapott pénzt az Orbán Viktor jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda is.
Felavatták Ferencvárosban Bernovits Vilma, a nyilasok által Dunába lőtt embermentő emlékművét. Karácsony Gergely arról beszélt, hogy a holokausztot a magyar állam tette magyar állampolgárokkal, és volt benne szerepe a Fővárosi Önkormányzat jogelődjének is. A főpolgármester bocsánatot kért.
A rendőrség szerint a tüntetők „veszélyeztetnek másokat, akik a jogellenes tüntetések résztvevőit hergelik, és provokálják a feladatukat végző rendőröket”.
Úgy tudjuk, a Cinege utcában van kiállítva egy privát ház hálószobájában, és része egy magángyűjteménynek.
Takács Péter beleállt, folytatta a facebookos kommentháborút.
„Szerbiának elege van a megosztottságból, a blokádokból” - üzente Djuro Macut a tüntető egyetemistáknak.
Ott parkol a Mercedes is, amiről a bíróságon azt állította, nem tudja hol van.
Az ElkXrtuk producerének fia a köztévével is szerződött már hasonló összegért.
A Hermès lenyomta a Diort és a Louis Vuittont forgalmazó LVMH-t.
Tavaly közel 500 köbméter gázolaj és benzin szivárgott el az olajtársaság föld alatti vezetékeiből.
A katódgyár mellett eltemetett több ezer dög bűze az M1-es autópályán is érezhető.
„A tárgyalás előtt a LIBE delegációvezetője elzárkózott attól, hogy videó- vagy hangfelvétel készüljön, vagyis megakadályozták, hogy a magyar és az európai állampolgárok hiteles és pontos képet kaphassanak a találkozóról” – közölte Lánczi Tamás.
A miniszter szerint a fővárosi képviselő „emiatt veszített vonalat”.
„Azt akarom, hogy Irán csodálatos, nagyszerű, boldog ország legyen, de nem lehet atomfegyvere” – mondja Donald Trump. Az amerikai–iráni tárgyalások második köre jöhet szombaton. A biztonsági garanciák kérdése legalább olyan fontos, mint Ukrajna esetében.
Az MNB-alapítványos botrány főszereplője Földvári Gáborral egyeztetett, majd egy mappa mögé próbált bújni. Ismertetjük a lehetséges kapcsolatokat.
„Hogy kapcsolódik a pedofília, a háború és a hazaárulás kérdése egymáshoz? Hát ugyanonnan fúj a szél” – mondta Ábrahám pár száz ember előtt.
Úgy, hogy tavaly, az egész évben 38 százalékos volt a csökkenés. A jogvédő szervezetek szerint ezek a statisztikák rengeteg emberáldozatot is jelentenek.
Az általa vezetett honvédelmi és rendészeti bizottság kormánypárti tagjaival szállt szembe a debreceni képviselő.
Az előrejelzéseknél magasabb infláció és alacsonyabb gazdasági növekedés várható.
A jövőben közölniük kell minden adatát azoknak a magánszemélyeknek, akik 5000 eurónál nagyobb támogatást adtak.
A propagandaminiszter az Indexnek nyilatkozott, miután törölték az amerikai szankciós listáról.
Nagyjából 300-an indultak el a Várból.
Fülöpházán 26,1 fokot mértek.
Ekkora értékben vett Böröcz László fideszes polgármester hosszútávra lekötött államkötvényt
Az alaptörvény-módosítás volt a beígért tavaszi nagytakarítás: erről beszélt Lázár János a 444-nek a sarkadi fóruma után. Amikor arról érdeklődtünk, várhatóak-e további lépések, a miniszter visszakérdezett: fél ettől ön?
Pontosabban a csökkenő gyereklétszám, amihez feltételezése szerint köze lehet a szivárványos pólót viselő embereknek. Vagy valami ilyesmi.
A felszámolók bejelentették a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat.
A rendőrség szerint saját használatra bárki vásárolhat ilyet külföldön, ám több korábbi NAV-os és police.hu-s tájékoztatás arról szól, hogy ezeket nem lehet legálisan hazahozni és használni. Maradtak kérdéseink.