A láthatólag elég fáradt Orbán miniszterelnök rövid, alákérdezős videóinterjút adott a Nemzeti Sportnak, miután az általa alapított Puskás Akadémia csapata 8., vagyis tökutolsó lett a Felcsúton rendezett hagyományos ifjúsági tornán.
A riporter megkérdezte tőle, hogy támogatja-e az MLSZ sajtóban kiszvárgott tervét, miszerint 5 magyar játékos pályára lépését tennék kötelezővé az NB1-ben, köztük egy 21 évesnél fiatalabbét. (Jelenleg nincs ilyen korlát, annyi nem magyar játszhat, amennyi az edzőnek tetszik.)
Orbán az MLSZ tervéről nyitásnak azt mondta, hogy
„Épp ideje volt már ennek".
Majd azt fejtegette, hogy van is hozzá megfelelő emberanyag:
„Szerintem most már az akadémiákról elég nagy számban jönnek ki olyan jól kiképzett fiatal játékosok, akiket bátran lehet játszatni akár az első osztályban is."
Korábban megemlítette, hogy a mai rossz tornaeredmény ellenére a Puskás Akadémiát az egyik legjobb hazai utánpótlásképző központnak tartja. Orbán támogatása annak a fényében meglepő, hogy az eszerint elég nagyszámú NB1-érett fiatallal rendelkező Puskás Aladémia csapatában alig játszanak magyarok, fiatalok meg véglépp. A hétvégén játszották például a szinte bajnoki döntővel felérő meccsüket a Fradival. A témában korábban sokat és joggal kritizált Ferencvárosban 4 magyar játékos lépett pályára, míg a Felcsútban 2, a tényleg fiatal Pécsi kapus és a válogatott, pályafutása vége felé járó Nagy Zsolt.
Ez talán még a mikrofonállványként funkcionáló sportújságírót is meglephette, mert Orbán annyait hozzátett, hogy
„Mi (mármint a Felcsút, a szerk) sem jártunk az élen ebben a tekintetben."