A CÖF feljelentése alapján nyomoz a rendőrség a Tisza Párt adatkezelése miatt

belföld
május 08., 15:37

Jogosulatlanul vagy a céltól eltérő adatkezeléssel elkövetett személyes adattal visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított vizsgálatot a rendőrség a Tisza Párt ellen – közölte a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) csütörtökön az MTI-vel.

photo_camera
Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője és Csizmadia László kuratóriumi elnök még 2022-ben.
Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

A Békemenetet is szervező, a kormány szatellitszervezetének számító CÖF április 15-én azért tett feljelentést, mert véleménye szerint a Tisza Párt adatkezelési tájékoztatója, amit például a Nemzet Hangja nevű konzultáció során is használtak, több okból sem felel meg a hatályos jogszabályi előírásoknak,

és felveti a személyes adattal visszaélés bűncselekményének gyanúját.

A közlemény azt is írta, hogy a vétséget az követi el, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi előírások, vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból, vagy jelentős érdeksérelmet okozva, vagy a céltól eltérően kezel személyes adatot, illetve az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja.

A Tisza Párt 12+1 kérdést tett fel a Nemzet Hangja konzultáción, azt Radnai Márk alelnök szerint 1,137 millió ember töltötte ki. Ez nem rendes népszavazás volt, mert ezekről a kérdésekről eleve nem lehetett volna azt tartani. Ezzel a megoldással Magyar átlépett a kereteken.