Rendkívüli bizottsági ülést hívott össze Kósa Lajos Ruszin-Szendi Romulusz „ukrán álláspontja” miatt

POLITIKA

„Rendkívüli bizottsági ülésen fogjuk tisztázni, hogy Ruszin-Szendi Romulusz valóban ukrán álláspontot képviselt-e a NATO-ban” – írta a Facebookon Kósa Lajos, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.

„Magyarország ellen példátlan, titkosszolgálati eszközöket is igénybe vevő lejárató kampány folyik, ilyen helyzetben pontosan tudni kell, hogy a korábbi vezérkari főnök kinek az érdekeit képviselte, azt milyen módon tette, illetve meghamisította-e az ezekről szóló jelentéseit. Tiszta vizet öntünk a pohárba” – írta.

A korábban helyettes államtitkárként is dolgozó Ruszin-Szendi azután került a kormánymédia kereszttüzébe, hogy a Tisza Párt kongresszusán már a párt szakpolitikusaként szólalt fel. A kormánymédia azóta vezérkari főnökként használt luxusvillájával is támadta a Tisza Pártot, de támadta Ruszin-Szendit zsírleszívás miatt is, mostanában pedig az a vád ellene, hogy „ukrán titkosszolgálati kapcsolatai” vannak.

Fotó: Németh Dániel/444

A Honvédelmi Minisztérium szerint Ruszin-Szendi vezérkari főnökként a NATO-üléseken rendszeresen Ukrajna-barát álláspontot képviselt, és „Szlava Ukraini” (Dicsőséget Ukrajnának) felkiáltással fejezte be beszédeit, miközben hivatalos jelentéseiben ennek az ellenkezőjét tüntette fel.

Magyar Péter szerint egyenesen le akarják tartóztatni Ruszin-Szendit, hamis politikai propaganda célból, koholt vádak alapján. A Tisza Párt elnöke láthatóan úgy érzi, van akkora erő most a Tisza körül, hogy beleálljanak az ügybe.

Kapcsolódó cikkek

Tb-finanszírozott zsírleszívással vádolják Ruszin-Szendit, aki szerint az egészségügyi ellátásai csak az orvosára tartoznak

A Tisza Párt szakpolitikusa szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf tovább folytatja lejáratókampányát.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A Honvédelmi Minisztérium kész nyilvánosságra hozni a jelentést Ruszin-Szendi Romulusz „ukránpárti és háborúpárti megnyilvánulásairól”

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető pedig a nemzetbiztonsági bizottságban vizsgálatot kezdeményez a volt vezérkari főnök „kettős kommunikációja” miatt.

Benics Márk
POLITIKA

Volt szolgálati lakása miatt támadja a kormánymédia Ruszin-Szendi Romuluszt

A volt vezérkari főnök még mindig nem adott egyértelmű választ a luxusfelújításban játszott szerepére. Az sem derült ki, hogy a kormány miért nem akadályozta meg az értelmetlen állami pénzszórást.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Kocsis Máté vizsgálná Ruszin-Szendi Romulusz ukrán titkosszolgálati kapcsolatait

A Fidesz-frakcióvezető szerint fennáll a gyanúja annak, hogy Ruszin-Szendi Romulusz „be van ütve az ukránokhoz”.

Benics Márk
POLITIKA

Magyar Péter emelte a tétet

A Tisza vezetője szerint miniszterek próbálják visszatartani Orbán Viktort, hogy vörös vonalakat lépjen át. Hétfőn nyíltan kimondta: Ruszin-Szendi Romulusz letartóztatása következhet. Magyar Péter láthatóan úgy érzi, van akkora erő most a Tisza körül, hogy beleálljanak az ügybe.

plankog
POLITIKA

Valóban leigazolta a volt vezérkari főnököt Magyar Péter

De Ruszin-Szendi Romulusz mellett Kulcsár Krisztián volt MOB-elnök is beszédet mondott a Tisza párt szombati kongresszusán.

Haász János
belföld

Magyar Péter szerint le akarják tartóztatni Ruszin-Szendi Romuluszt

Fekete öltönyben beszél új videójában a Tisza Párt elnöke, aki szerint „éppen arra készülnek, hogy hamis politikai propaganda célból, koholt vádak alapján büntetőeljárást indítsanak, őrizetbe vegyenek és letartóztassanak egy volt vezérkari főnököt”.

Mészáros Juli
POLITIKA