Minden harmadik magyar aggódik a mesterséges intelligencia miatt

TUDOMÁNY
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Egy 25 országot magába foglaló felmérést készített a Pew Research Center arról, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a mesterséges intelligenciához. A felmérés Magyarországot is érintette, az eredmények szerint pedig lényegében a 25 ország átlagának megfelelő azok aránya, akik inkább aggódva, mintsem várakozva figyelik a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlődést.

Az eredmények szerint a magyarok 33 százaléka aggódik, az átlag pedig 34 százalék lett. Azok aránya, akik egyszerre aggódnak és bizakodóak is, 47 százalék, míg a megkérdezettek 18 százaléka sokkal inkább bizakodó a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.

Utóbbi két eredmény egyébként meghaladja a 25 ország átlagát, hiszen 42 százalék lett azok aránya, akik aggódnak és bizakodnak is, míg azok aránya, akik bizakodóak, 16 százalék lett.

Illusztráció: Mohamed Nohassi / Unsplash

Az aggodalom leginkább az Egyesült Államokban, Olaszországban, Ausztráliában, Brazíliában és Görögországban jellemző, ahol a felnőttek körülbelül fele elsősorban a mesterséges intelligencia mindennapi életben való fokozott használata miatt aggódik.

A felmérés szoros összefüggést talált egy ország egy főre jutó GDP-je és a mesterséges intelligencia ismertsége között. A magasabb jövedelmű országokban élők többet hallottak a mesterséges intelligenciáról, mint a kevésbé gazdag országokban élők. Például Japánban, Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban a felnőttek nagyjából fele hallott már az MI-ról, míg Indiában csak 14, Kenyában pedig 12 százalék állítja ugyanezt.

A felmérés készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy bíznak-e az emberek a saját országukban, hogy hatékonyan fogják majd szabályozni a mesterséges intelligenciát. Alapvetően a legtöbbekben megvan ez a fajta bizalom, de nagyon nagy a szórás. Az indiai felnőtteknek például a 89 százaléka bízik a szabályozásban, Indonéziában 74, Izraelben pedig 72 százalék az arányuk. A sor másik végén Görögország áll, ahol a felnőtteknek csak a 22 százaléka bízik abban, hogy országa hatékonyan tudja majd szabályozni a mesterséges intelligenciát.

Ebben a kérdésben egyébként magasan az EU-ban mérték a legnagyobbra azok arányát, akik bíznak a szabályozásban, az eredmény 53 százalék lett, míg az Egyesült Államokban 37, Kínában pedig csak 27 százalék ez az arány.