A forradalmat elárulták Orbán Balázs példaképei, de szabadság lángja ma is bennünk égnek, mondta Magyar. Ötvenhat hősei nem voltak hibátlanok, de amikor a történelem kopogtatott az ajtón felismerték: a hazaszeretet többet ér mindennél. És mi ma már nem félünk. (A tömeg skandál.)
Ma nem fideszesek vagy tiszások, jobbosok vagy balosok vagyunk, hanem magyarok vagyunk mind.
Ők voltak a szabadság őrzői egy korban, amikor a hallgatás volt a túlélés záloga. Köszönettel és tisztelettel tartozunk nekik. A világpolitika nem a szolidaritásra és önzetlen segítségre épül. Milyen az, amikor Moszkva és Washington a fejünk felett kacsint össze. A téren található egykori jugoszláv nagykövetség épületében kerestek menedéket Nagy Imréék. De a falakon túl megszületett a döntés, a béketárgyalások üres díszletek voltak. Abból a házból vitték őket a szovjetek Romániába, majd a bitófához.
Ruszkik haza - ebbe a két szóba sűrűsödött össze a düh, megaláztatás és a remény akkor. Magyar arra hívta fel a figyelmet, hogy 56 nem Budapesten kezdődött és nem ott ért véget, a forradalom maga Magyarország volt. Amíg van, aki felemeli a zászlót, addig a forradalom örök. Emlékezzünk a nevekre: Maléter Pál, Tóth Ilona, Mandsfeld Péter, Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonci Géza, Pálinkás Pallavicini Antal, Szeles Erika, Rajki Márton.
Nyolcvan nap alatt a lelkeket is bejártuk, mondta Magyar. Fejet hajtanak a munkás, a tanár, a gyermek, az idős előtt. 1956 egy szociális lázadás is volt, munkások és diákok együtt követelték a mindennapi élet méltóságát, a tisztességes bért, lakhatást, a kivételezés végét. Olyan országot, ahol a kenyér és a szabadság együtt jár. Ötvenhat hősei sokfelől jöttek. Demokraták, magyarok. Sokfélék voltak, de egyet akartak: szabad és emberséges Magyarországot. És mindenekelőtt azt, hogy ruszkik, haza. A közönség ismét átvette a skandálást.
Egy mezőkövesdi példa alapján, amikor a fórumán felszólaló nélkülöző asszony kapott segítséget, Magyar azt mondta: ha nem segít a hatalom, akkor itt van a magyar szív, az összefogás és az emberség. Odafigyelőbb és emberségesebb lesz az ország, ha az ő közössége veszi át a kormányzást - mondta Magyar.
A magyarok többsége tudja és érzi, hogy 36 évvel 1989 után jobb lenne nem egy újabb nemzeti sorstragédiáig húzni, azt amikor a lelkünket méreganyagokkal kínzó új Kádár a lelkiismeretével elszámol majd - folytatta Orbán öreg Kádárként ábrázolását Magyar. Mégpedig azzal, hogy Orbán egy ország nagyobb felét nem tartja a haza részének, mert nem követi őt hűségesen, mert eltaposandó rovarnak nevezi azokat, akik egy szabadon működő európai országban szeretnének élni.
A kormányzása végén járva ma a magyarok döntő többsége érzi a megélhetés nehézségét és hogy a kivételezettek országa lettünk.
Az elmúlt hónapokban 80 nap alatt újra bejártuk Magyarországot, mondta Magyar. A nyár közepén indultak Tokajból, mindenütt arcok, sorsok, kérések, kérdések és remény várta. Köszöni a magyar vidéknek, hogy szeretettel, nyitottsággal fogadták. Személyesen is megérintették a sorsok, nehézségek, tragédiák, a csodálatos magyar vidék segélykiáltása. Szolnokon egy 10 éves kisfiú, Zolika kérdezte: mit lehet tenni, hogy egy ember egy fizetésből is meg tudjon élni. Hogy a felnőttek ne legyenek idegesek. Zolika az időről beszélt, ami elfogy. Nem haragszik, de félti a saját életét és a szüleit a rabszolgasorstól. A magyar jövő kérdez, a mi felelősségünk a megoldás keresése. Kötelességünk olyan országot építeni, ahol egy fizetésből is meg lehet élni.
A nép felegyenesedett, és kiderült, a szabadság nem kér engedélyt, mondta Magyar. De 1956-ban Kádár, Apró, Dögey rátámadt saját nemzetére, majd ellenforradalomnak hazudták a világtörténelem legszebb forradalmát. A hazugsággyár éjt nappallá téve dolgozott, mint most, de tévedtek, a parázs nem aludt ki, ott izzott minden magyar család történetében.
Kádár öregkorában saját démonaival küzdve utolsó megszólalásában Nagy Imréről beszélt, mert tudta, ő küldte a halálba a forradalom miniszterelnökét. Mert a történelem nem felejt, a történelem csak vár. Minden,, a népével meghasonlott vezetőnek eljön a kádári pillanat.
Szerinte kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza rendezvényén.
Annyit azért jegyezzünk meg, hogy a miniszterelnök által a tiszás demonstrációról kitett kép nagyjából akkori, amikor a menet még bőszen menetelt (klasszikus technika), de a békemenetes fotó is a Margit hídon készült, vagyis abból se nagyon lehet megsaccolni, hogy a Kossuth téren végül mennyien voltak.
Ironikus, hogy mostanra Orbán lett Moszkva leghűségesebb csatlósa - folytatta a visszaemlékezést az 1989-es szónoklatra Magyar. Szerint Orbán olyan rendszert épített ki, ami a sajtót ellenőrzi és félelemmel irányítja a népét.
Azt mondta Orbán 89-ben, hogy nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után eltemethetjük a hallottainkat. Akkor a hatalom hazugságát leplezte le, ma ő az, aki évek óta hazudik a saját népének és elvárja a hálát mindenért, rezsicsökkentésért és nyugdíjpréméiumért, miközben a fiatalok elmenekülnek. 1989-ben a szónok hitt abban, hogy a pártállam magától nem fog megváltozni. Ma is igaza lenne, csak éppen ők építették újra.
A hatalom ismét fél és aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet - mondta Magyar.
Október 23-án nem a kormányt, az embereket kell ünnepelnünk, mondta Magyar. Azokat, akik hisznek a szabad Magyarországban, mondta Magyar. Ma újra elhangozhatna ez az 1989-es orbáni mondat: Ha van bennünk elég mersz, hogy mindazt akarjuk, de csak akkor beteljesíthetjük forradalmunk akaratát.
A kérdés az, készen állunk-e arra, hogy újra kimondjuk ezt, és lesz-e elég merszünk. Elég volt, vége van elvtársak, tavarisi, konyec. A tömeg azt skandálja: Ruszkik, haza!
A város egyszerre lett harctér és közösség, fájdalom és hit, vér és remény - folytatta az 56-ra való emlékezést Magyar.
A tűz és a füst mögött ott égett egy nemzet szíve, ami nem akart többé térdre rogyni és a világ elismerősen figyelt. És azt skandálták, Freedom for Hungary. A világ megtanulta újra kimondani a nevünket nem lenézéssel, hanem tisztelettel, egy büszke nemzet egyszerű polgárai vívták ezt ki. Egy magáért kiálló büszke nemzet megmutatta, hogy a szabasdágot nem lehet tankokkal eltiportni.
És bár november 4-e után úgy tűnt, hogy a forradalom elbukott, de a szabadság lángját azóta sem tudták eloltani, az a láng tovább égett és ég az emigrációban,a börtönök mélyén az iskolák padjaiban, a családi ebédek csendjeiben. Nemcsak a hűsökre emlékezünk,hanem arra a pillanatra, amikor a magyar nép kimondta, hogy elég volt.
Arra a napra emlékezünk, amikor a világ szíve Magyarországon dobogott, mondta Magyar. Nincs szabadságától megfosztott nép, ha van bátorság, nincs elveszett ügy, ha van hit, nincs elnémított nemzet, ha vannak bátor hősei, akik kimondják az igazat.
Mindig lesznek, akik ki mernek állni, akik hisznek a szabadságban, és újra felgyújtják a lángot. Október 23. minden nap a szabadság ünnepe kellene, hogy legyen. 1956 szelleme 1989-ben újraéledt, amikor egy fiatal férfi kiállt ezen a téren és azt mondta: Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának. Ez a férfi Orbán Viktor volt.
Az 1956. október 23-i kedd más volt mint a többi, mondta Magyar. Tömegek vonultak lyukas zászlókat lobogtatva. A lobogó, közepén a lyukkal a világ egyik legerősebb szimbólumává vált. Aztán eldördült az első lövés, majd kitört a forradalom, a világtörténelem talán legtisztább forradalma. Zsebrádiót fogtak, plakátot írtak Ruszkik, haza!-felirattal. A tömeg átvette a skandálást.
Napos, száraz idő volt 69 évvel ezelőtt, szikrázóan sütött a nap, kezdte Magyar Péter a bőrig ázott tömeg előtt a beszédét. A vörös hadseregtől, a vasfüggönytől, az AVH propagandájától szenvedett az ország. Az 56-os forradalom maga volt a csoda, mert egy nép szembe mert szállni egy gyilkos világuralommal. Egy sokat szenvedett nép ki merte mondani: Elég volt. A tömeg megismételte: Elég volt!
