Újabb országjárást jelentett be Magyar Péter

A rendszerváltás reményt hozott, mondta Magyar. Szabadság lett, de közbizalom nem. A társadalom szétesett, a remény kiüresedett. 2025-ban újra történelmi pillanathoz érkeztünk. Derűs, határozott, emberséges rendszerváltásra van szükség. A jókedv nem könnyelműség, hanem erő. Mosolyogni a mocsár közepén, kitartani a legkeményebb támadások alatt. Ez ma a forradalmi tett.

A magyar haza nem a politikusoké, oligarcháké, hanem a magyar embereké. Nem kérnek sokat, csak egy működő országot. Ezt most visszakérjük. Aki azt hiszi, önmagától összeomlik, ami erkölcsileg megbukott, az téved. Mindannyiunknak dönteni kell: a félelem vagy a szabadság oldalán állunk. A hatalom vagy a magyar nép oldalán állunk-e. Szabadnak lenni azt jelenti: működik az ország, a gyerek itthon nőhet fel. Nem hajtjuk meg a fejünket, nem engedjük, hogy közpénzmilliárdokból hazugságot gyártsanak, miközben családok napról napra a túlélésért küzdenek, és nem adjuk el a hazánkat sem Keletre csatlósként, sem Nyugatra kiszolgálóként.

Szembeállításokkal folytatta: az igazság többet ér, mint a progapadna, a szabadság több ér, mint bármilyen érdekből más nemzet csatlósának lenni.

A piros-fehér-zöld, ezek a mi színeinek, nem tűrhetjük el, akinek a színe csak a fehér, a kapituláció színe - hozta vissza még egyszer Orbán Balázst.

A magyarok nem hajtanak fejet sem az orosz medve, sem a török császár előtt. Olyan nemzet, amelynek polgárai ma is felteszik azokat a kérdéseket. szabadon beszélhetünk, érhet-e minket hátrány, fojtogat-e a propaganda, a nép helyett egy szűk réteg birtokolja-e a hatalmat?

Nekünk magyaroknak ebből a tragédiából született meg a legfontosabb tanulság: a béke, a szó, az ígéret csak addig él, amíg van, az az emberi becsületben, a nemzet hűségében, a vezetők tartásában rejlik.

Nagy Imre megtanította: a szabadságot nem lehet alkuból alkuba örökíteni, csak kiállással, és bátran ki kell állni a túlerő ellen.

Aztán elmondta, ami nem hangzott el az állami ünnepen: orosz tankok, páncélozott szörnyetegek dúlták fel szent hazánkat, 200 ezer honfitársunk menekült el, aki idegenben is magyarul álmodtak a szabad Magyarországról.

A forradalmat elárulták Orbán Balázs példaképei, de szabadság lángja ma is bennünk égnek, mondta Magyar. Ötvenhat hősei nem voltak hibátlanok, de amikor a történelem kopogtatott az ajtón felismerték: a hazaszeretet többet ér mindennél. És mi ma már nem félünk. (A tömeg skandál.)

Ma nem fideszesek vagy tiszások, jobbosok vagy balosok vagyunk, hanem magyarok vagyunk mind.

Ők voltak a szabadság őrzői egy korban, amikor a hallgatás volt a túlélés záloga. Köszönettel és tisztelettel tartozunk nekik. A világpolitika nem a szolidaritásra és önzetlen segítségre épül. Milyen az, amikor Moszkva és Washington a fejünk felett kacsint össze. A téren található egykori jugoszláv nagykövetség épületében kerestek menedéket Nagy Imréék. De a falakon túl megszületett a döntés, a béketárgyalások üres díszletek voltak. Abból a házból vitték őket a szovjetek Romániába, majd a bitófához.

Ruszkik haza - ebbe a két szóba sűrűsödött össze a düh, megaláztatás és a remény akkor. Magyar arra hívta fel a figyelmet, hogy 56 nem Budapesten kezdődött és nem ott ért véget, a forradalom maga Magyarország volt. Amíg van, aki felemeli a zászlót, addig a forradalom örök. Emlékezzünk a nevekre: Maléter Pál, Tóth Ilona, Mandsfeld Péter, Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonci Géza, Pálinkás Pallavicini Antal, Szeles Erika, Rajki Márton.

Nyolcvan nap alatt a lelkeket is bejártuk, mondta Magyar. Fejet hajtanak a munkás, a tanár, a gyermek, az idős előtt. 1956 egy szociális lázadás is volt, munkások és diákok együtt követelték a mindennapi élet méltóságát, a tisztességes bért, lakhatást, a kivételezés végét. Olyan országot, ahol a kenyér és a szabadság együtt jár. Ötvenhat hősei sokfelől jöttek. Demokraták, magyarok. Sokfélék voltak, de egyet akartak: szabad és emberséges Magyarországot. És mindenekelőtt azt, hogy ruszkik, haza. A közönség ismét átvette a skandálást.

Egy mezőkövesdi példa alapján, amikor a fórumán felszólaló nélkülöző asszony kapott segítséget, Magyar azt mondta: ha nem segít a hatalom, akkor itt van a magyar szív, az összefogás és az emberség. Odafigyelőbb és emberségesebb lesz az ország, ha az ő közössége veszi át a kormányzást - mondta Magyar.

A magyarok többsége tudja és érzi, hogy 36 évvel 1989 után jobb lenne nem egy újabb nemzeti sorstragédiáig húzni, azt amikor a lelkünket méreganyagokkal kínzó új Kádár a lelkiismeretével elszámol majd - folytatta Orbán öreg Kádárként ábrázolását Magyar. Mégpedig azzal, hogy Orbán egy ország nagyobb felét nem tartja a haza részének, mert nem követi őt hűségesen, mert eltaposandó rovarnak nevezi azokat, akik egy szabadon működő európai országban szeretnének élni.

A kormányzása végén járva ma a magyarok döntő többsége érzi a megélhetés nehézségét és hogy a kivételezettek országa lettünk.

Az elmúlt hónapokban 80 nap alatt újra bejártuk Magyarországot, mondta Magyar. A nyár közepén indultak Tokajból, mindenütt arcok, sorsok, kérések, kérdések és remény várta. Köszöni a magyar vidéknek, hogy szeretettel, nyitottsággal fogadták. Személyesen is megérintették a sorsok, nehézségek, tragédiák, a csodálatos magyar vidék segélykiáltása. Szolnokon egy 10 éves kisfiú, Zolika kérdezte: mit lehet tenni, hogy egy ember egy fizetésből is meg tudjon élni. Hogy a felnőttek ne legyenek idegesek. Zolika az időről beszélt, ami elfogy. Nem haragszik, de félti a saját életét és a szüleit a rabszolgasorstól. A magyar jövő kérdez, a mi felelősségünk a megoldás keresése. Kötelességünk olyan országot építeni, ahol egy fizetésből is meg lehet élni.

A nép felegyenesedett, és kiderült, a szabadság nem kér engedélyt, mondta Magyar. De 1956-ban Kádár, Apró, Dögey rátámadt saját nemzetére, majd ellenforradalomnak hazudták a világtörténelem legszebb forradalmát. A hazugsággyár éjt nappallá téve dolgozott, mint most, de tévedtek, a parázs nem aludt ki, ott izzott minden magyar család történetében.

Kádár öregkorában saját démonaival küzdve utolsó megszólalásában Nagy Imréről beszélt, mert tudta, ő küldte a halálba a forradalom miniszterelnökét. Mert a történelem nem felejt, a történelem csak vár. Minden,, a népével meghasonlott vezetőnek eljön a kádári pillanat.

Szerinte kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza rendezvényén.

Annyit azért jegyezzünk meg, hogy a miniszterelnök által a tiszás demonstrációról kitett kép nagyjából akkori, amikor a menet még bőszen menetelt (klasszikus technika), de a békemenetes fotó is a Margit hídon készült, vagyis abból se nagyon lehet megsaccolni, hogy a Kossuth téren végül mennyien voltak.

Ironikus, hogy mostanra Orbán lett Moszkva leghűségesebb csatlósa - folytatta a visszaemlékezést az 1989-es szónoklatra Magyar. Szerint Orbán olyan rendszert épített ki, ami a sajtót ellenőrzi és félelemmel irányítja a népét.

Azt mondta Orbán 89-ben, hogy nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után eltemethetjük a hallottainkat. Akkor a hatalom hazugságát leplezte le, ma ő az, aki évek óta hazudik a saját népének és elvárja a hálát mindenért, rezsicsökkentésért és nyugdíjpréméiumért, miközben a fiatalok elmenekülnek. 1989-ben a szónok hitt abban, hogy a pártállam magától nem fog megváltozni. Ma is igaza lenne, csak éppen ők építették újra.

A hatalom ismét fél és aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet - mondta Magyar.

Október 23-án nem a kormányt, az embereket kell ünnepelnünk, mondta Magyar. Azokat, akik hisznek a szabad Magyarországban, mondta Magyar. Ma újra elhangozhatna ez az 1989-es orbáni mondat: Ha van bennünk elég mersz, hogy mindazt akarjuk, de csak akkor beteljesíthetjük forradalmunk akaratát.

A kérdés az, készen állunk-e arra, hogy újra kimondjuk ezt, és lesz-e elég merszünk. Elég volt, vége van elvtársak, tavarisi, konyec. A tömeg azt skandálja: Ruszkik, haza!

A város egyszerre lett harctér és közösség, fájdalom és hit, vér és remény - folytatta az 56-ra való emlékezést Magyar.

A tűz és a füst mögött ott égett egy nemzet szíve, ami nem akart többé térdre rogyni és a világ elismerősen figyelt. És azt skandálták, Freedom for Hungary. A világ megtanulta újra kimondani a nevünket nem lenézéssel, hanem tisztelettel, egy büszke nemzet egyszerű polgárai vívták ezt ki. Egy magáért kiálló büszke nemzet megmutatta, hogy a szabasdágot nem lehet tankokkal eltiportni.

És bár november 4-e után úgy tűnt, hogy a forradalom elbukott, de a szabadság lángját azóta sem tudták eloltani, az a láng tovább égett és ég az emigrációban,a börtönök mélyén az iskolák padjaiban, a családi ebédek csendjeiben. Nemcsak a hűsökre emlékezünk,hanem arra a pillanatra, amikor a magyar nép kimondta, hogy elég volt.