November 9-én a várakozásoknál simábban nyerte meg a józsefvárosi 8-as egyéni választókerületben az időközi képviselő-választást Horváth Alexander. Rövid időn belül ez volt a második időközi választás Budapest VIII., kerületében. Szeptemberben a Józsefváros legszegényebb és egyben legkormánypártibb, 9-es választókerületében a 2024-es számait gyakorlatilag megismételve még nyerni tudott a Fidesz, itt viszont lényegesen rosszabbul szerepelt a kormánypárt, mint másfél éve.
A 8-as választókerületben azért kellett választást rendezni most novemberben, mert a 2024-ben nyertes, Horváth Alexander lemondott a mandátumáról, amiért aztán újraindult. A mostani választás előtti riportunkban részletesen bemutattuk, hogy mi kellett ehhez a viszonylag ritka politikai forgatókönyvhöz. Fontos szerepet játszott benne az ellenzéken belüli helyezkedés, valamint egy videó, amin Horváth fehér porból álló csíkok társaságában szerepel.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Ennek a hagyományosan fideszes választókerületnek volt a képviselője az a Kecskeméti László, aki jogcím nélkül használta az önkormányzati lakását.
Lemondott, mégis újraindul a VIII. kerületi időközi választáson a fehérporos videóról elhíresült Horváth Alexander. A papírforma szerint a Fidesznek nem lesz nehéz dolga, mert összesen négy ellenzéki érzelmű kihívója van.
„Sajnálattal látjuk, hogy az Ön pártjának helyi politikusai asszisztálnak a Fidesz lejárató kampányához, és önálló képviselő-jelöltet állítva a Fideszt segítik.”
Drogozással vádolják, Pikó András szerint ez a rendőrség példátlan politikai felhasználása egy összevágott videó és koholt vádak alapján.
Újra végigjártuk azt a néhány zalai települést, ahová tavaly kísértük el Magyar Pétert az országjárása egy napján. Arra voltunk kíváncsiak, változtak-e azóta az erőviszonyok, és ha igen, ebben milyen szerepe van az akkori turnénak. Kiderült, hogy a tiszások nem nagyon merik vállalni politikai szimpátiájukat, a billegőket pedig elbizonytalanította a fideszes kommunikáció. A tiszások ennek ellenére hisznek a győzelemben.
Az ország egyik legfideszesebb régiójában kiderült, hogy Magyar Pétert mindenki ismeri, de a legtöbb ember utálja. Bár sokan mélyszegénységben élnek, a többség úgy érzi, hogy sokat köszönhet Orbán Viktornak. Az ország legfideszesebb településén viszont így is találtunk egy Tisza-szimpatizánst.