600 kilométer hosszú nagysebességű vasútvonalat épít Egyiptom a Vörös-tenger és a Földközi-tenger között. A Green Line néven futó, 4,5 milliárd dolláros projekt munkálatai Kairótól keletre a sivatagban már el is kezdődtek, a tendert egy Siemens vezette nemzetközi konzorcium viszi - írja a Newsweek.
A vasútvonalat az új, „sínekre helyezett Szuezi-csatornaként” promotálják, hiszen az egy párhuzamos összeköttetést jelenthet Európa és Ázsia között. Más kérdés, hogy a tengeri fuvarozás kapacitásával nem lehet versenyezni: ha elkészül, az új vasútvonal a csatorna forgalmának a három százalékát érheti el.
A vasútvonal Ain Szokhna vörös-tengeri kikötőjét köti majd össze Alexandriával a Földközi-tengeren. A Green Line egy 2000 kilométeres országos nagysebességű vasúthálózat gerince lesz a tervek szerint, amelynek a tengeri kikötők, ipari és mezőgazdasági térségek, logisztikai központok és új városfejlesztések összekapcsolása a célja.
A terv, hogy a Green Line 2027-re vagy 2028-ra elkészüljön. Ezt további két vonal követné: a Kék vonal a Nílus mentén Kairó és Asszuán között, valamint a Vörös vonal, amely Hurghadát és Safagát kötné össze Luxorral.
A Siemens Mobility 94 Desiro nagy kapacitású személyvonatot is szállít Egyiptomnak, de az egyiptomi vasútfejlesztésekben kormányközeli magyar érdekeltség is van: a Dunakeszi Járműjavítónak egyedül kell 1350 kocsit leszállítania az egyiptomi vasúttársaságnak, miután az orosz Transzmashholding-csoport az Ukrajna elleni invázió után kiszállt a bizniszből. Ez így már annyira nem volt jó üzlet magyar szempontból: Szalay-Bobrovniczky Kristóf egyik kapcsolódó volt cégének már a felszámolása is elkezdődött.