„Nem felejthetjük el, hogy a Keleti Agrár Kft. 2022-ben kicsalt 10 milliárd forintot a gazdálkodóktól. Az Ő káruk sem hátrébbvaló, ők épp úgy elvárják a Kormány segítségét, mint a Bászna Gabona kárvallottjai”
– hívja fel a figyelmet a MOSZ.
A MOSZ tudomása szerint a most bedőlt Bászna Gabona tartozásállománya meghaladja a 10 milliárd forintot, és a károsultak nagy része gabonatermelő. A társaságot Kósa Lajos fideszes politikushoz és több rokonához kötik a vele kapcsolatban állók. A MOSZ erre nem tért ki, a közleményükben azt szögezik le:
„A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége aggasztónak tartja a Bászna Gabona Zrt. fizetésképtelenné válása kapcsán kialakult helyzetet. Annak ténye, hogy egyáltalán előfordulhat, hogy eltűnik nagyságrendileg 100 000 tonna gabona, már önmagában kétségbeejtő. (…) sajnos látható, hogy a történtek jelentős bizalomvesztést okoztak, ami tovább hűti az így is teljesen befagyott hazai gabonapiacot."
A Koncz Máté, a MOSZ elnöke által aláírt közlemény hangsúlyozza:
„Sok kisebb gazdaságnak a teljes éves bevétele ragadt a Bászna Gabonánál. A növénytermesztési tevékenység a megtermelt gabonák értékének megfizetése mellett is sok helyen veszteséges az aszály miatti terméskiesés és az alacsony árak következtében. Ha azonban egyáltalán nem érkezik meg a bevétel, az több száz agrárvállalkozást, köztük rengeteg családi gazdaságot tehet végérvényesen tönkre.”
A szervezet ugyanakkor rámutatott, hogy a már említett Keleti Agrár-ügy sincs még lezárva:
„A MOSZ üdvözli, hogy a Kormány felismerve ezt a veszélyt a termelők segítségére siet. A Szövetség megalapozottnak és indokoltnak tarja a beavatkozást, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a kialakult helyzetnek vannak előzményei. A 2022. év elején hasonló módon és nagyságrendileg hasonló mértékben károsította meg a hazai agrártársadalmat a Keleti Agrár Kft. bedőlése. Akkor nem gabona, hanem műtrágya tűnt el hasonló módon és hasonló értékben. A kár ebben az ügyben is meghaladta a 10 milliárd forintot, nagyságrendileg 350, döntően a mezőgazdaságban tevékenykedő kis- és középvállalatot károsítva meg országszerte. A termelők azóta is futnak a pénzük után. Az akkori eseményekkel kezdődött az a tőkevesztés a szektorban, melynek hatása a mai napig érezhető.”
A társaság, amit 2018-ban kft.-ként hoztak létre, majd átalakult zrt.-vé, sok szálon kötődik Kósa Lajoshoz, a Fidesz kelet-magyarországi erős emberéhez, a párt volt alelnökéhez. Kezdetben tulajdonos volt benne, sőt, a maga negyven százalékával a legnagyobb tulajdonosnak számított Kósa Karolina Éva, aki a politikus testvére, de egy időben egy cégen keresztül tulajdonos volt benne Kósa édesanyja is (aki korábban egy sertéstelep tulajdonosaként, valamint a „csengeri örökösnő”, Marika állítólagos megajándékozottjaként is szerepelt a hírekben). A társaság jogi ügyeit pedig az a Fiák István, illetve majd az ő ügyvédi társulása intézte, aki Kósa ügyvédjeként dolgozott, illetve az övé volt a 2023-ban recski földomlást okozó andezitbánya. A 2018-ban mindössze 5 milliós tőkével alakult cég már néhány hónappal később több százmilliós silórendszert kezdett építeni, amihez, mint a 24.hu akkor megtudta, 500 millió forintos állami hitel nyújtott segítséget.
Noha a Bászna Gabonából már évekkel ezelőtt kiszállt Kósa testvére és anyja is, a cég ügyeit egy ideig még Fiák intézte, írja most a 24.hu, amely azt is feltárta, hogy a Bászna Gabona, ha jóval közvetettebben is, de máig kötődik Kósához. A mostani kizárólagos tulajdonos, akinek Kósa Karolina is eladta a tulajdonrészét 2021-ben, az a Szilágyi Gábor, aki távoli rokona a fideszes politikusnak. Kósa Lajos nagynénjének, a már elhunyt Kósa Vilmának a férje, Debreczeni Tibor drámapedagógus írta le még 2016-ben, hogy a Kósa család rokonságban áll Szilágyi János, Mátészalkán élő mezőgazdásszal, akinek a cégadatokból kikövetkeztethetően Szilágyi Gábor a fia (Szilágyi János feleségének és Szilágyi Gábor anyjának megegyezik a neve).
Akár tízmilliárd forintos is lehet a Bászna Gabona Zrt. adóssága. „Ezt a telefonszámot felejtse el” – mondta Kósa az őt a cég ügye miatt felhívó újságírónak.
Néha egy kis szerencse is elkél az üzleti életben, na.
A Partizánnak először sikerült megszólaltatnia Pólus Máriát, aki elhitette a Fidesz alelnökével, hogy 4,355 milliárd eurós örökség vár rá.
Egyelőre csak az időjárást okolják. 500 millióból kezelnék a helyiek lakhatási helyzetét.
A testvére is beszállt az építkezésbe.