Egy hét alatt két pert bukott el az Index a Tisza Párttal szemben

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Magyar Péter bejelentése szerint a Fővárosi Törvényszék szerdán elsőfokú ítéletében a Tisza Pártnak adott igazat az Index kiadójával szemben azzal az anyaggal kapcsolatban, amiről a kormányközeli lap azt állította, hogy a párt 600 oldalas gazdasági programja. A cikkben szereplő dokumentumra a Fidesz komplett kampányt épített. A Tisza december elején rágalmazás miatt tett feljelentést a cikk miatt, amiről kiderült, hogy az abban megadott hivatkozások egy részét csak a mesterséges intelligencia hallucinálta.

Magyarnak az ítélet utáni posztjából kiderül, hogy a bíróság meghallgatta tanúként az Index főszerkesztőjét, Fekete-Szalóky Zoltánt és Kármán Andrást, a TISZA adópolitikai tanácsadóját. A Tisza Párt elnöke szerint a bíróság szerdai ítéletével „végképp összeomlott a Fidesz kampánya”.

Az ítélettel kapcsolatban az Index közölte, hogy a Tisza Párt gyakorlatilag minden állításukat vitatta, és az elsőfokú eljárásban a bíróság a Tisza Párt keresetének részben helyt adott, a helyreigazításként kért közlemény szövegét azonban lényegesen lerövidítette. Hozzátették, hogy az Index az elsőfokú döntéssel szemben fellebbezést nyújt be.

A másik dokumentumot is elkaszálták

A Fővárosi Törvényszék a héten megismételt egy eljárást a kormányközeli lap másik anyagával kapcsolatban is. A Tisza még szeptemberben perelte be az Indexet, miután a párt – nem létező – gazdasági kabinetjének tulajdonítottak egy SZJA-emelésről szóló, hamisított dokumentumot.

A bíróság első fokon 2025 szeptemberében azt mondta ki, hogy a lapnak nem kell helyreigazítást közölnie, hiszen csak véleményt közöltek, de azt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla decemberben másodfokon megsemmisítette, új eljárásra kötelezve a törvényszéket. A megismételt eljárásban helyreigazításra kötelezték az Indexet, amiben gyakorlatilag el kellett ismerniük, hogy a bemutatott dokumentumnak nincs köze a Tisza adóterveihez. A hamisítást súlyosbítja, hogy a kormány annak hamis állításait Nemzeti Konzultációba csomagolva milliárdokból terjesztette a lakosság körében. Egyébként az Index vezetőit Mészáros Lőrinc karácsonyi ünnepségén külön kitüntették.

Kapcsolódó cikkek

A Tisza-adó miatt levágják a Jézuska fejét – így állt össze totális kampánnyá az Indexen bemutatott tervhamisítvány

Rogán Antal megjegyzése, Finkelstein utódjának „kutatása”, az Index „bizonyítéka”, AI-kampányok a „kisállatok megadóztatásáról”, Fidesz-közeli celebek „felháborodása”, és végül az önmagát hitelesítő kamu – ezek kellettek az eddigi legnagyobb kampányhazugsághoz.

Herczeg Márk
POLITIKA

Tisza Párt: Feljelentést teszünk a Fidesz által mesterséges intelligenciával készített hazugságok miatt

Magyar Péterék szerint még arra sem figyeltek a hamisítók, hogy kivegyék a mesterséges intelligenciának adott utasításokat.

Inkei Bence
belföld

A megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság a Tisza Pártnak adott igazat az Indexszel szemben a kamu Tisza-adótervek ügyében

A párt még szeptemberben perelte be a lapot, miután a Tisza nem létező gazdasági kabinetjének tulajdonítottak egy szja-emelésről szóló, hamisított dokumentumot.

Herczeg Márk
POLITIKA

Megvan, mennyien küldték vissza a nemzeti konzultációt

Hidvéghi Balázs már triumfált, pedig az eredmény még nincs is meg.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Mit keres az Index vezetése Mészáros Lőrinc kitüntetettjei között?

Vaszily Miklós, Starcz Ákos és Ziegler Gábor is kapott díjat a felcsúti milliárdostól, pedig évek óta hirdetik lapjuk függetlenségét. Kitüntetésük újabb jele annak, hogy az Index nem valódi újság, hanem kormányzat megrendeléseket teljesítő üzenőfüzet.

Rényi Pál Dániel
Média