Hámenei halott, Izrael újabb támadási hullámot indított Teherán ellen
Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt.
A támadásra az után került sor, hogy megfeneklettek az iráni nukleáris program korlátozását célzó tárgyalások.
A teheráni rezidenciájában érte a légitámadás a 86 éves Ali Hámenei ajatollahot, akit holtan húztak ki a romok alól.
Trump rezsimváltást akar, megadásra szólította fel az iráni vezetést. Cserébe amnesztiát ígér.
Irán válaszul több ország ellen is támadásokat indított, amerikai bázisokat is célozva.
4000 magyar kért konzuli védelmet a Közel-Keleten.
109
poszt
Többen meghaltak a Pakisztánban zajló Amerika-ellenes tüntetéseken
Mintegy négyezer tüntető vonult Pakisztánban a karacsi amerikai konzulátushoz az Irán elleni csapások miatt. A demonstráció erőszakba torkollott: a rendőrség összecsapott a tömeggel – mondta a Wall Street Journalnak egy, a helyszínen tartózkodó magas rangú tiszt. Legalább hatan meghaltak, és több tucatnyian megsérültek az utcai harcokban.
Tüntetéseket hirdettek más városokban is, köztük a fővárosban, Iszlámábádban. Ott a rendőrség lezárta az amerikai nagykövetséghez vezető utakat, a pakisztáni kormány pedig közölte: biztosítják az amerikai személyzet védelmét. (Wall Street Journal).
Rohamrendőrök könnygázgránátokat vetettek be síita muszlimokkal szemben, miután a tömeg megpróbálta megrohamozni az amerikai nagykövetséget Iszlámábádban 2026. március 1-jén.
Csaknem húszan megsérültek, amikor egy iráni rakéta lakóépületet talált el Jeruzsálem közelében - közölte az izraeli mentőszolgálat.
*MDA Spokesperson:* Update to the recent missile barrage fired at Israel:
*Initial report only!!!* from the Beit Shemesh region, MDA EMTs and paramedics are treating a number of casualties, including a girl in serious condition. Updates to follow pic.twitter.com/s4vJBGhIqD
A Magen David Adom tájékoztatása szerint két ember kritikus állapotban van, további ketten - köztük egy tízéves kislány - súlyosan megsérültek, egy ember pedig közepesen súlyos sérüléseket szenvedett.
A mentők által közzétett felvételeken az látható, hogy tűzoltók próbálják megfékezni a lángokat, miközben sűrű füst száll fel a becsapódás helyszínéről.
Az eset az iráni megtorló támadások egyik ritka közvetlen találata lehet Izrael területén. (CNN)
Erkölcsi felelősségvállalásra szólította fel az iráni konfliktusban részt vevő feleket XIV. Leó pápa, aki szerint a békét nem lehet fegyverekkel építeni, és minél előbb le kell állítani az erőszak spirálját. „A stabilitást és a békét nem lehet kölcsönös fenyegetésre építeni, sem a fegyverekre, amelyek pusztítást, fájdalmat és halált okoznak.” (MTI)
Sírva jelentette be Ali Hamenei ajatollah halálát az iráni állami tévé műsorvezetője
Az állami televízió műsorvezetője könnyeivel küszködött, miközben beolvasta, hogy Irán legfelsőbb vezetője életét vesztette az amerikai-izraeli támadásokban, írja a CNN.
Hasonló televíziós pillanatnak lehettek a tanúi azok, akik Hugo Chávez halála után a venezuelai állami tévét, vagy Kim Dzsong Il halálakor az észak-koreai állami televízió adását nézték.
Mi történik az iráni vezetéssel a legfelsőbb vezető halála után?
A Wall Street Journal értesülései szerint Ali Hamenei ajatollah halála után átmenetileg egy háromtagú vezetői tanács irányítja majd Iránt, amely az elnökből, az igazságszolgáltatás vezetőjéből és a Szakértők Gyűlése egy képviselőjéből áll. Ezt követően a 88 tagú Szakértők Gyűlése választja meg az új legfelsőbb vezetőt.
Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkára a Press TV-nek azt mondta, hogy még vasárnap megalakul egy ideiglenes vezetői tanács, amíg meg nem választják az új legfelsőbb vezetőt.
Iránban a legfelsőbb vezetőnek síita vallási vezetőnek kell lennie, de a rendszer más szereplői – különösen az Iráni Forradalmi Gárda – is komoly hatalommal rendelkeznek. Az, hogy az új vezető mennyire erős politikai tekintéllyel bír majd, meghatározza, mekkora befolyásuk lesz a háttérben működő hatalmi csoportoknak.
Így Marco Rubiónak nem kell attól tartania, hogy Venezuela után egy újabb ország vezetése hárul az Egyesült Államokra:
Robbanások Dubajban és Katarban, Irán először támadta Ománt
Második napja hallatszottak robbanások Dubajban és a katari fővárosban, Dohában, és először érte találat Ománt is – írja a Reuters. Az iráni megtorló csapások az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai után terjedtek át a szomszédos Öböl-menti államokra.
Teherán korábban azt közölte, hogy az amerikai bázisokat veszi célba a térségben, de a jelek szerint több városi célpontot is eltaláltak.
Dubajban két ember megsérült, amikor egy elfogott drón repeszdarabjai két lakóházra zuhantak – közölte a dubaji médiaközpont. Károk keletkeztek a dubaji nemzetközi repülőtéren, a Burj Al Arab szállodában és a mesterséges Palm Jumeirah szigeten is.
A Jebel Ali kikötő térségéből sűrű fekete füst szállt fel, miután az egyik rakpart kigyulladt egy elfogott rakéta törmeléke miatt.
Füstoszlop emelkedik a Jebel Ali kikötőből egy iráni csapást követően Dubajban, 2026. március 1-jén. Teherán Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetőjének likvidálása után megtorló rakétacsapásokat indított a Közel-Keleten.
Fotó:
FADEL SENNA/AFP
Ománt – amely szombaton még kimaradt a támadásokból – két drón találta el a duqmi kereskedelmi kikötőben, egy munkás megsérült az állami hírügynökség szerint.
Katar belügyminisztériuma arról számolt be, hogy egy ipari övezetben kisebb tűz keletkezett, miután egy elfogott rakéta darabjai lehullottak. (Reuters)
Putyin szerint az ajatollah megölése sérti az emberi erkölcsöt és a nemzetközi jogot
Vlagyimir Putyin vasárnap „cinikus gyilkosságnak” nevezte Ali Hamenei ajatollah és családtagjai megölését, és azt mondta, a történtek sértik az emberi erkölcs és a nemzetközi jog minden normáját – írja a Reuters.
Az orosz elnök részvéttáviratot küldött iráni kollégájának, Maszúd Peszeskján. A Kreml által közzétett üzenetben Putyin úgy fogalmazott: a merénylet „az emberi erkölcs és a nemzetközi jog minden normájának cinikus megsértésével” történt.
Az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah irodája által kiadott képen (balra) Hamenei fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt iráni hivatali partnerének, Ebrahim Raiszi jelenlétében Teheránban, 2022. július 19-én.
Zelenszkij támogatja, az orosz külügy elítéli az Irán elleni támadásokat
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton közzétett X-posztjában kiállt az amerikaiak és az izraeliek Iránnal szembeni támadása mellett, Teheránt pedig „Putyin bűntársának” nevezte . Az ukrán elnök szerint az iráni rezsim Sahed drónokat és gyártási technológiát adott Oroszországnak, amelyeket Moszkva Ukrajna ellen vet be. Úgy fogalmazott: fontos, hogy Washington határozottan lépjen fel, de a konfliktus ne szélesedjen tovább.
Közben Moszkva elítélte a támadásokat, az orosz külügy „előre megtervezett, provokáció nélküli fegyveres agressziónak” nevezte az akciót, és a katonai műveletek leállítását sürgette.
Zelenszkij arról is beszélt, hogy a következő béketárgyalások időpontja a közel-keleti helyzettől függhet. A következő, március eleji forduló helyszínéül Abu-Dzabi is felmerült. Az Egyesült Arab Emírségek azonban azóta érintetté vált a konfliktusban, miután az Egyesült Államok és Izrael támadást indított Irán ellen. (The Guardian)
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) a közösségi médiában közzétett közleményében azt írta, hogy jelenleg az iráni rezsim célpontjait támadja Teherán központjában.
„A légierő a katonai hírszerzés iránymutatása alapján széleskörű csapáshullámot indított az iráni terrorrezsim célpontjai ellen Teherán szívében” – közölték az X-en.
A közlemény szerint az izraeli légierő az elmúlt napban nagyszabású támadásokat hajtott végre a légi fölény megszerzése és a Teherán felé vezető út megnyitása érdekében.
Izrael állítása szerint katonai célpontokat támad, ugyanakkor több jelentés is magas civil áldozatszámról számol be.
Amir Saeid Iravani, Irán ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén azt mondta: a közös amerikai–izraeli csapásokban civilek százai haltak meg vagy sebesültek meg. Szerinte az Egyesült Államok és Izrael több városban szándékosan civil lakónegyedeket vett célba. (The Guardian)
Amerika több nagyvárosában is tömegek tüntettek a háború ellen
Miután elterjedt a hír, hogy Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei meghalt a Teheránt ért amerikai-izraeli légicsapásokban, háborúellenes tüntetések kezdődtek az Egyesült Államok több városában. Demonstrálók gyűltek össze a Fehér Ház előtt és a New York-i Times Square-en is, hogy az amerikai katonai beavatkozás ellen tiltakozzanak.
Tüntetők zászlókat lengetnek és táblákat tartanak a Fehér Ház előtt az Irán több városát érintő amerikai és izraeli támadások elleni demonstráción Washingtonban, 2026. február 28-án.
Fotó:
AASHISH KIPHAYET/NurPhoto via AFP
New York-ban is békét követelnek.
Fotó:
LEONARDO MUNOZ/AFP
Egy tüntető „No Trump” feliratú táblát tart a kezében az Irán elleni háború ellen szervezett demonstráción az illinois-i Chicagóban, 2026. február 28-án.
Izrael több millió iráni telefonjára küldhetett dezertálásra buzdító üzenetet
Izrael feltörhetett egy népszerű iráni imaidő-alkalmazást, és szombat reggel értesítéseket küldhetett ki akár több millió telefonra – írja a The Wall Street Journal az ügyet ismerő források alapján. Az üzenetekben arra szólították fel az iráni katonákat, hogy dezertáljanak a rezsimtől, és csatlakozzanak az ország „felszabadításáért” folytatott harchoz.
Az érintett alkalmazás, a BadeSaba Calendar az imaidők követésében segíti a muszlim felhasználókat, és széles körben elterjedt Iránban. Csak a Google Play áruházból több mint ötmilliószor töltötték le. A közösségi médiában megjelent képernyőképek szerint a szombat reggeli, perzsa nyelvű értesítésekben az is szerepelt: „megérkezett a segítség”.
Irán megerősítette, hogy a szombati csapásokban meghalt a védelmi miniszter, a vezérkari főnök és több katonai vezető is
Az iráni állami média szerint a szombati amerikai–izraeli támadásokban meghalt Aziz Nasirzadeh,Irán védelmi minisztere és Abdolrahim Muszavi, a fegyveres erők vezérkari főnöke is.
Irán védelmi minisztere, Aziz Nasirzadeh 2024. novemberében.
Fotó:
MARCELO GARCIA/AFP
A félhivatalos Tasnim hírügynökség azt írja, hogy a csapásokban életét vesztette Abdolrahim Mousavi altábornagy, aki azóta vezette a hadsereget, hogy elődjét tavaly júniusban, egy 12 napos konfliktus során megölték.
A jelentés szerint meghalt Aziz Nasirzadeh védelmi miniszter is.
Irán korábban két másik meghatározó vezető halálát is megerősítette: Mohammad Pakpour vezérőrnagyét, az elit Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnokáét, valamint Ali Shamkhaniét, az iráni Védelmi Tanács titkáráét. (CNN)
148-ra emelkedett a halálos áldozatok száma az iráni lányiskolát ért légitámadásban
Már 148 emberről tudnak, aki életét vesztette abban a robbanásban, amely a dél-iráni Mináb egyik lányiskoláját érte a közös amerikai-izraeli csapások során - közölte a helyi ügyész. A sebesültek száma 95, számolt be róla a CNN.
Az iráni ISNA hírügynökségtől származó felvételen a dél-iráni Hormozgán tartományban, Mináb városában található lányiskolát ért csapás helyszíne látható 2026. február 28-án.
Fotó:
ALI NAJAFI/AFP
Az amerikai hírcsatorna a helyszínt a Shajaba Tayyiba Iskolaként azonosította geolokáció alapján. Az épület nagyjából 61 méterre fekszik egy iráni katonai bázistól. A CNN szerint az iskola korábban a bázis része lehetett, de műholdfelvételek alapján legalább 2016 óta külön területként működik.
Az iráni állami média korábban még legalább 118 halálos áldozatról számolt be.
Tim Hawkins, az amerikai hadsereg hadműveleti parancsnokságának szóvivője a CNN-nek elmondta: a civilek védelme kiemelt fontosságú, és igyekeznek minden rendelkezésre álló óvintézkedést megtenni a nem szándékos károkozás minimalizálása érdekében. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta az eseményeket.