A március 15-i ünnep hagyományosan remek alkalom arra, hogy a pártok megmutassák, kinek nagyobb. Mármint a láthatósága, lendülete, tömege, mondanivalója, egyebe.

Így van ez minden országgyűlési választás előtt, így lesz most is.

Mielőtt azonban elmerülnénk az egész napos kokárdázásban, érdemes felidézni, hogy 2010 óta a választási években ki hogyan futott neki a nemzeti ünnepnek. Pattanjunk is fel a nosztalgiavonatra!

Rákészülés

Belegondolni is borzongató, de 2010. március 15-én még olyan nagyágyúk léptek fel a pártszínpadokra, mint Bokros Lajos és Csurka István. Utóbbi egyébként a MIÉP rendezvényén arról beszélt, derűvel tölti el, hogy „bár megöregedtünk, de a nemzet él, és él a remény is, mert jön a változás”. Csurka akkor úgy vélte, ez az utolsó március 15-e, amit az életképtelenség állapotában ünnepelünk, mert jön a feltámadás, emellett nem értette, miért állítja bárki, hogy a MIÉP megszűnt, hiszen „itt állok előttetek, és látom, hogy vagyunk”. Voltak is, körülbelül háromszázan.

2010 kokárdás ünnepén az egyik legnagyobb kérdés az volt, csak kifütyülik-e Demszky Gábor főpolgármestert, vagy repülnek-e tojások is. Nem repültek, Demszky pedig mondott beszédet, bár állítólag voltak, akik erről le akarták őt beszélni. Amit mondott, azt viszont a jelenlévő többezer ember fújolása miatt nem lehetett maradéktalanul élvezni. (Itt lehet megtekinteni belőle egy érzékletes összefoglalót, én azt a tiszteletreméltó momentumot emelném ki, ahogy Demszky bejelenti, utoljára beszél főpolgármesterként, majd hozzáteszi: „Most lehet tapsolni, ordibáló barátaim.”)

Az LMP 12 fát ültetett el az ünnep alkalmából, listavezetőjük, Schiffer András szerint még az 1848-as 12 pont sem teljesült maradéktalanul.

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a párt rendezvényén arról beszélt, hogy még korrupció írmagját is kigyomlálná – mondandójának élét 2026-ból nézve némileg talán csorbíthatja, hogy előtte közvetlenül Horváth Csaba, az MSZP akkori főpolgármester-jelöltje szónokolt, aki a „gyűlölködés mocskától” védte volna összefogással(!) Budapestet.

A Jobbik rendezvényén tömegek voltak, Budaházy György nevét hosszan skandálták, és ment a „vesszen Trianon!”-ozás, Vona Gábor pedig azt ígérte, hogy rendbe teszik az országot.

Az ország miniszterelnökét e pillanatban (még) Bajnai Gordonnak hívták, a Fidesz azonban már kormányzásra készült, így is álltak neki az ünnepnek.

Lázár János, fideszes hódmezővásárhelyi polgármester a helyi ünnepségen például arról beszélt, hogy Magyarország haladásának az a feltétele, hogy az országban végre rend legyen, míg Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász, Győr fideszes polgármestere olyan mondatokkal tüzelte hallgatóit, mint például: „Új szelek fújnak, ha mi is akarjuk”, meg „Merjünk együtt nagyot álmodni!”

A Fidesz központi rendezvényén, Budapesten Orbán Viktor percekig nem tudott megszólalni, mert a tömeg a nevét skandálta. És mit mondott utána?

„Évek óta készülünk erre a pillanatra. Nagyon hosszú utat kellett megtennünk, csak róttuk a köröket becsülettel.” Orbán akkor arról is beszélt, hogy jó kormányzással talpra lehet állítani a gazdaságot, egészségügyet, rendet lehet tenni. „De le kell ereszkednünk a bajok gyökeréig, nem elég a jó kormányzás önmagában.” Sőt.

„Mindenkinek le kell győznie a romlottságra való hajlamot.”

Ki-ki döntse el, sikerült-e ez nekik vagy sem. Mindenesetre kétharmaddal nyertek, az akkor (funfact!) utoljára kétfordulós választáson.