Magyar Orbán fellépéséről: Mintha teljesen lemásolták volna a Tisza országjárását

POLITIKA

Gyorsan lecsapta Orbán Viktor első „nyílt fórumát” Magyar Péter Orosházán:

„Azt hiszem, talán tegnap szóltunk Marikáéknak (a helyi jelöltnek), hogy akkor jönnénk Orosházára. A Tiszánál ez így megy.”

Magyar nem sokkal azután lépett színpadra, hogy Orbán Viktor befejezte a saját rendezvényét Kaposváron. Magyar arról beszélt, a Tisza eseményeire nem kell előre buszoztani az embereket, a helyiektől viszont úgy tudja, Orbán kaposvári rendezvényén ez történt. A buszoztatott embereket elmondása szerint kezdés előtt nem sokkal egy parkolóból vitték oda és terelték a színpad elé.

Magyar Orosházán
Fotó: Magyar Péter Youtube-csatornája

„Hivatásos bértapsolók, kiabálók voltak, érdekes élmény volt” – mondta Magyar, aki a saját fellépése előtt a kocsiban nézte meg, „mit domborított” Orbán.

„Mintha teljesen lemásolták volna a Tisza országjárását. Voltak fáklyák, ki volt világítva 1-2 épület. Egész vicces, hogy 16 év kormányzás után ennyit sikerült, hogy megpróbálták legalább lemásolni.”

Náluk viszont nem kell regisztrálni, és TEK-esek sem veszik körbe a teret – mondta Magyar, aki arról is beszélt, tudomása szerint lövészek is voltak fent a tetőkön, és TEK-es páncélos járművek is érkeztek Kaposvárra Orbán beszéde idejére.

„Ilyen a Fidesz békéje. Nálunk más lesz egy kicsit.”

Fotó: Magyar Péter Youtube-csatornája

Beszélt a március 15-i rendezvényről is, szerinte a Nemzeti menet a valaha volt legnagyobb megemlékezés, amit politikai párt tartott. (A Fidesz szerint a Békementen voltak többen.) Szerinte az ukrán zászlót kifeszítő fiatalokat a miniszterelnök küldte oda, az egy „hamis zászlós művelet volt.” (Kettőjüket sikerült beazonsítanunk.)

Ezután jöttek a szokásos panelek, beszélt a helyi problémákról, sorolta az ígéreteket. Az orosházi jelölt, Gurzó Mária is mondott egy rövid beszédet, aminek az elején felköszöntötte Magyar Pétert a születésnapján, majd a jelölt beszéde után a közönség elénekelte a boldog születésnapot című dalt, és Magyar kapott egy tortát is.

Magyar a tortával
Fotó: Magyar Péter Youtube-csatornája

Hétfőn Orosháza a harmadik helyszíne volt, előtte a Békés megyei Dobozon és Újkígyóson tartott fórumokat az országjárása részeként. (Negyed 10 körül kitett egy rövid videót arról, hogy nem csak Orosházán köszöntötték fel.)

Kapcsolódó cikkek