Kivételesen nem arról van szó, hogy a 80 éves Kossuth-díjas rocker éppen mekkora ökörséggel próbál meg a tahóterror élharcosa lenni, hogy megfeleljen a kormánynak, hanem arról, hogy mit műveltek a fideszes grafikusok Nagy Feró arcával. Ki ez az ember a fideszes Becsó Zsolt mellett?
Egyébként négy órától várják az érdeklődőket Kazárban a bolt előtt, az AI-generált kép alapján tömegeket várnak oda az 1500 fős településen.
Úgy szembedicsérte a nem a legjobb napjait élő minisztert, hogy belepirul, aki hallja. „Amit csinálsz, az olyan, mintha én csinálnám, csak te egy kicsit okosabb vagy.”
Az egész rendszer arra épített eddig, hogy a legegyszerűbb, legönzőbb emberek legyenek felháborodva. És akik évek óta síkidegek, nem pont most fognak megnyugodni.
Lázár János azt mondta, súlyos dolog lenne bármilyen Kossuth-díjat visszavonni.