Arina, Oleszja, Trohim, Anna, sorjáznak a behavazott kőtömbre vésett nevek a születési évszámokkal a háborúban meghalt gyerekek emlékművén a harkivi belvárosban. Három, hat, tíz, tizenötévesek. A szobor előtt plüssfigurák hóból kandikáló serege, most már a budapesti Magyar-Ukrán iskolából származó mackók és egy Süsü is erősíti őket.

Néhány utcával arrébb magyar önkéntesek bútorokat szerelnek egy lerombolt óvodában.

Az ovi épületébe tavaly október másodikán csapódott be három orosz drón, miközben a gyerekek az óvóhelyen ültek a sötétben az óvónőkkel. A pince szerencsére erős volt, a támadást minden gyerek túlélte, az ideiglenes óvodaépületet pedig most magyar segítséggel szerelik fel.

Miközben itthon a választási kampányban habzó szájjal tombol az ukránellenes hergelés, a magyar adománygyűjtők a Direct Aid for Ukraine szervezésében, a Sárkányellátó és más önkéntesek segítségével, imbuszkulcsokkal próbálnak összeállítani négy teremnyi óvodabútort - ha rajtuk múlik, egy normálisabb világot is összecsavaroznának délután a helyi szülőkkel együtt.

A középső csoportos Polina féléves volt 2022 februárjában, amikor elkezdődött a teljes körű invázió. Hamarosan öt lesz, és nincs emléke arról, hogy milyen nem háborúban élni. Az édesanyja, Anasztaszija, az óvoda szülői közösségének egyik lelkes tagja, azt mondja, minden erejével azon van, hogy egy viszonylag békés szigetet próbáljon biztosítani neki.

„Igyekszem nem hazudni, de azt sem mondom neki, hogy most háború van az országban. Ha valamilyen hangot hall, és kérdezi, mi ez, olyanokat mondok, hogy a katonáink dolgoznak, védenek minket. Hogy minden rendben van, de azért menjünk egy biztonságos helyre. Ha otthon vagyunk, ilyenkor kimegyünk a folyosóra. Néha felébred, és csak sír. »Semmi baj, csak a szél«, »csak a szomszédok csinálnak valamit« - nyugtatgatom.”

Hogy a szomszédok miért éppen azt csinálják, hogy három, egyenként három és fél méteres hosszúságú, 50 kilós robbanófejjel ellátott kamikaze drónt vezetne bele egy gyerekekkel teli óvodába, nem lenne könnyű megmagyarázni. Harkivban az emberek meggyőződése, hogy ez nyilvánvalóan nem véletlen, az oroszok egyszerűen azért teszik, mert megtehetik.