• „Most vagy soha!”
• „Családban élni jó!”
• „Biciklizni igazán jó!”
• „A következő négy év feladata, hogy az elért eredményeket visszavonhatatlanná tegyük, hogy megérkezzünk végre!”

Úgynevezett politikai öntudatra ébredésem a NER-ben esett meg velem, lévén általános ötödiktől kezdve örökösen Orbán Viktornak hívták a miniszterelnököt. Így hívták, amikor a miniszterelnök gyermekkorának színterétől, Alcsútdoboztól egy köpésre untam magam a padsorok között; így hívták, amikor a miniszterelnök gimnazista éveinek színhelyén, Székesfehérváron bambultam ki a fejemből; de még akkor is így hívták, amikor a miniszterelnök szellemi alma materétől mindössze párszáz méterre szunyókáltam az egyetemi szemináriumokon.

Formatív évek voltak ezek, de sokszor már arra sem emlékszem pontosan, hogy egykori irodalomtanárunk vajon Vona Gábor 2018-as néppártosodásával tényleg elkezdett-e középre tolódni, vagy hogy Hoffmann Rózsa volt-e még az oktatásért felelős államtitkár, amikor először lettem szerelmes, és hogy kellett-e már Wass Albertet olvasni, vagy csak ajánlott irodalom volt, amikor az első szál cigimet szívtam az iskolai focipálya melletti susnyásban.

Ezért aztán rendre bele-bele lapozgatok az Orbán-rendszerről írt ilyen-olyan könyvekbe, hátha lemaradtam valamiről. Akad köztük jó (Rényi Pál Dániel könyve ilyen), kevésbé jó (nem sértek meg senkit) és vicces (G. Fodor Gábor könyve ilyen) is; időről időre megérte megfejtések után keresgélni polcokon.

Na, ennek vége. Elkészült a tökéletes könyv, Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatója jegyzi, címe pedig, ahogy az igaz magyar íróhoz illik, három szó: A függetlenség kora

Hogy a Schmidt által igazgatott, milliárdos állami támogatásból működő Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány hány példányt nyomott belőle és mennyiért, nem derült ki, mivel az alapítvány a cikk megjelenéséig nem válaszolt a kérdéseinkre.

Ahogy az sem derül ki, hogy hol lehet hozzáférni, nekünk mindenesetre még csak könyvesboltba sem kellett elmennünk érte, éppen elég volt kinézni a Békemenetre. Ott ugyanis ingyen osztogatták a kiadványt, ami műfaját tekintve leginkább a gyerekeknek írt rövid, ismeretterjesztő, színes-szagos képeskönyvekre emlékeztet. Ezzel messze lepipálja a Schmidt Mária Terror Házát is működtető alapítványa által korábban kiadott kurzuskönyveket. Ezeknél ugyanis érződik a rettentő küzdelem, amit a szerzők a megtöltendő üres oldalakkal lapról lapra vívtak.

Schmidt új könyve azonban kezet nyújt az üres oldalaknak, és rögtön a lényegre tér: a tartalom megtalálta tökéletes formáját, az egység megvalósult, a könyvalapú fideszes propaganda transzcendált.