Kegyelmi pillanat a négyzeten, végre tartós rendszert alapíthatunk. Kitalálhatjuk, hogyan akarjuk berendezni az életünket. Kiszorítani az oroszokat, megnevezni a bűnösöket, új alkotmányt. Beszélgetés a rendszeralapítás nehézségeiről.
Az interjú meghallgatható podcast formátumban is:
A nyolcvanas-kilencvenes években csúcsra került magyar elit csődöt mondott, és a politikával együtt földbe állt. A politikusok improvizálnak, az ország leszakadó pályán. De van remény: nemzetközi szinten is jelentős teljesítményekre képes magyar üzletembereknek és értelmiségieknek kell újjáépíteniük az elit hitelét.
A most vagyonhoz juttatott „nemzeti tőkésosztály” ugyanabban a cipőben jár, mint a privatizáció posztkommunista nyertesei. Nem is merik itthon tartani a pénzüket. Tudják, hogy az új hatalom mindig újraosztja a lapokat. Hogy lesz ennek vége?
Hétfő óta nem kell a NER hazug és cinikus politikai valóságának árnyékában élnünk, visszakaptuk azt az esélyt, hogy közösen próbáljunk értelmet adni a világnak. Ugyanott vagyunk mint 1990-ben és 2010-ben. Újra kísérletet tehetünk a magyar demokratikus kultúra megteremtésére.
A Fidesz rendszere éppúgy külföldi forrásokból finanszírozza magát, mint Trianon óta szinte minden hazai rezsimépítési kísérlet. Ha elapadnak a források, akkor összedől. És 2018-ig elapadhatnak.
Míg tavaly voltak akik szorongva vagy félve jöttek ki, a résztvevők idén már sokkal felszabadultabban tudták élvezni a felvonulást, még a hőségriadó ellenére is. A menetelőket többek között arról kérdeztük, hogy hiányolják-e Magyar Pétert a felvonulásról.
Idén sincs nyári uborkaszezon a világpolitikában: lángol Oroszország, az ukránok komolyan összefeszültek a lengyelekkel, folynak a tárgyalások az iráni háború végéről, miután Trump véleményes győzelmet hirdetett, hadügyminisztere pedig ismét saját szövetségeseiket nyomasztja. Mindeközben hazai szempontból fontos fejlemény, hogy már nem a magyar kormány az oroszok trójai falova az EU-ban.
Miután a parlamentben jelentette be a Tisztítótűz művelet elindítását, a miniszterelnök élőben válaszol kérdéseinkre.
„Résen kell lenni” – Magyar Péter szerint erre figyelmezették a régi motorosnak számító uniós vezetők az első EU-csúcsa előtt. Az új miniszterelnök azt ígérte, hogy bármilyen hosszú is lesz az éjszaka, nem fog kimenni kávézni.
Bánja-e, hogy a nagy víziók helyett nem fordított nagyobb figyelmet a rábízott államra inkább? – kérdeztük a volt miniszterelnököt Brüsszelben. Szerinte el kell dönteni, hogy házmester vagy miniszterelnök az ember.