„Tiltakozik a Tisza tervezett luxizása ellen a Mi Hazánk!” – írta közleményében Novák Előd, a párt alelnöke arra, hogy a Tisza Párt képviselői nem költöznek be a Képviselői Irodaházba.
„Cseberből vederbe kerül az ország a Tiszával: képviselőiknek nem elég pazar az eddigi irodarendszer, csak az újépítésű, több mint 10 milliárd forintból néhány éve elkészült Szabad György Irodaházba hajlandók beülni, az ellenzéket oda viszont nem engedve, így megtörve a képviselők közti egyenlőség hagyományát, igaz, a Mi Hazánk nem is kívánja igénybe venni a luxuskivitelű irodaházat”
– írta. Az irodaházban az országgyűlési hivatal munkatársai dolgoznak, így őket ki kell költöztetni onnan, Novák szerint több tízmillió forintért. Azt is írta, hogy a képviselők alig vannak bent, így indokolatlan nekik fenntartani a legjobb irodákat.
Magyar Péter a múlt héten jelentette be, hogy a képviselők nem „az ÁVH és az MSZMP egykori épületeként szolgáló Képviselő Irodaházat”, vagyis a Fehér Házat használják majd. Ehelyett a Szabad György Irodaházba költöznek majd be, ez a Parlament túloldalán van, ahhoz is tartozik, a két épületet alagút köti össze.