Lázár János beül az Országgyűlésbe, Kövér és Rogán búcsúzik

Frissítés: hivatalosan is bejelentették a Fidesz és a KDNP frakcióinak névsorát.

Lázár János felveszi a mandátumát és beül az Országgyűlésbe – a politikus a 444-nek azt mondta, egy évre vállalja a parlamenti munkát, és segíti a Fidesz belső megújulását.

Lázár a választások óta gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosságból, április 13-án tett ki egy posztot, a következő Churchill-idézettel:

„A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatás bátorsága az, ami számít.”

A Fidesz frakciója délelőtt 11 órától ülésezik a Képviselői Irodaházban, itt dől el többek közt, kiket küld be a következő 4 évre az Országgyűlésbe az ellenzékbe kényszerült párt.

A 444 információi szerint Lezsák Sándor lánya, Lezsák Anna is beül az Országgyűlésbe, ő a Fidesz országos listájának 46. helyén szerepel. Ehhez hozzátartozik, hogy Lezsák Sándor a Blikknek azt mondta, bár egyéniben nem jutott be a parlamentbe – amit elmondása szerint nem is bán –, ha a frakció mégis igényt tartana a mandátumára, azt saját elhatározásából a lányának engedné át.

Felveszi a mandátumát a lista 25. helyén lévő Bóka János és a 47. helyről Németh Balázs is – tudtuk meg.

Ellenben a 444 információi szerint Kövér László sem veszi fel a mandátumát.

Úgy tudjuk, Hoppál Péter visszavonul, a pécsi elnökségről is lemondott, Hollik István pedig már a Facebookra is kiposztolta, hogy nem lesz tagja a következő parlamentnek.

A Fidelitas elnöke, Mohácsy István is arról posztolt, hogy nem veszi fel az országgyűlési képviselői mandátumát. „Az én helyem most ott van, ahol a jövő épül: a közösségben, a Fidelitas újjászervezésében és megerősítésében” - írta a kampány után, amelyben nem igazán sikerült megszólítani a fiatalokat.

Hidvéghi Balázs a 444-nek azt mondta, lesz külön KDNP-frakció. Egyként ő is beül az Országgyűlésbe.

A Telex azt írja, hivatalosan még nem közölték a névsort, de információik szerint ott volt az egyeztetésen a Képviselői Irodaházban, azaz beülhet a Fidesz-frakcióba:

  • Szijjártó Péter,
  • Lázár János,
  • Orbán Balázs,
  • Kocsis Máté,
  • Szentkirályi Alexandra,
  • Németh Zsolt,
  • Bóka János,
  • Takács Péter,
  • Vitályos Eszter,
  • Németh Balázs,
  • Pócs János,
  • Hidvéghi Balázs,
  • Budai Gyula,
  • Csibi Krisztina,
  • Witzmann Mihály,
  • Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, és
  • Szűcs Gábor, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítója, a Megafon és a Patrióta véleményvezére, valamint az Alapjogokért Központ elemzője.

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megosztotta a 8 fős frakció névsorát:

  • Hargitai János,
  • Juhász Hajnalka (frakcióvezető-helyettes),
  • Latorcai Csaba (frakcióvezető-helyettes),
  • Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója,
  • Nacsa Lőrinc,
  • Rétvári Bence,
  • Seszták Miklós és
  • Simicskó István.

Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy nem veszi fel a mandátumát, így az 1989-1990-es rendszerváltás óta először nem először nem lesz parlament képviselő. Távozását azzal indokolta:

„Rám most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk.”

Az RTL kérdésére, hogy miért nem mond le a pártelnökségről, amikor korábban azt mondta, nagy vereség esetén lemond, azt hajtogatta, hogy az országos választmány fog dönteni. A 444 kérdéseire pedig azt mondta: az RTL-nek már mindent elmondott.

Kapcsolódó cikkek