Fideszes belháború Zuglóban: a két és négy éve bukott Borbély Ádám nekiment az idén sokkal nagyobbat bukott Radics Bélának

belföld

„Az önvizsgálat ideje lezárult. Rendezzük sorainkat. Kezdődhet a munka!” – ezekkel a szavakkal tüzelte magát harci lázba Radics Béla, aki elképesztően pocsék egyéni választókerületi eredménye és a Fidesz-KDNP listáján elfoglalt 158. helye ellenére képviselő lesz az új parlamentben. Azt is írta, hogy a szervezetüket megújítják, ez a folyamat „már zajlik - és ahol hibáztunk, ott őszintén szembenézünk vele, majd az utolsó szálig kigyomláljuk mindazt, ami gyengíthet bennünket”.

Radics mindössze 24,65 százalékot kapott a főváros 6. számú, zuglói központú egyéni választókerületében, vagyis a választópolgárok negyede sem tartotta jó ötletnek, hogy képviselő legyen. A győztes tiszás jelölt, Velkey György László úgy is csaknem 30 százalékpontos előnnyel verte, hogy a körzetben indult függetlenként az eddigi képviselő, Hadházy Ákos is.

A Fidesz boszorkánykonyhájában azonban másként gondolkodtak, mint a zuglói (továbbá VII. és XV. kerületi) szavazófülkékben, így Radics a párt harmadik leggyengébb egyéni eredménye ellenére megkapta a bizalmat és az egyik listás mandátumot. (Itt bővebben írunk a pártjuknál is népszerűtlenebb fideszesek mandátumhoz jutásáról.)

Budapest 06

VII–VIII–XIV–XV. kerület április 12. 18:30
Egyéni Feldolg.: 100%
  1. Velkey György László
    Velkey György László
    TISZA
    53,62%
    33 953 szavazat
  2. Radics Béla
    Radics Béla
    FIDESZ-KDNP
    24,65%
    15 612 szavazat
  3. Dr. Hadházy Ákos
    Dr. Hadházy Ákos
    Független
    16,12%
    10 207 szavazat
  4. Pércsi Viktória
    Pércsi Viktória
    Mi Hazánk
    4,46%
    2825 szavazat
  5. Nagy Dávid
    Nagy Dávid
    MKKP
    1,15%
    730 szavazat
Részvétel: 80,41% Érvényes: 63 327 Érvénytelen: 323

A párt döntésén látványosan kiborult Borbély Ádám, akit két éve polgármesterjelöltként, 2022-ben egyéni képviselőjelöltként indított Zuglóban a Fidesz. Igaz, mindkét indulásából bukta lett, de korántsem olyan csúfos, mint az idei: négy éve 36,54 százalékot kapott, vagyis nagyjából másfélszer annyit, mint most Radics – igaz, a Fidesz országosan is, Budapesten meg pláne sokkal jobban szerepelt, mint idén –, míg 2024-ben 32,18 százalékos eredményével csak bő 4 százalékponttal maradt le a momentumos Rózsa András mögött.

Ezek után nem meglepő, hogy Radics Béla bejutását és mai posztját Borbély így kommentálta: „Ha az a megújulás, hogy a felelősök érinthetetlenek és még minden idők legrosszabb helyi eredményét elérő jelöltjét be is küldik a Parlamentbe, akkor én ebből a »megújulásból« nem kérek.” A Radics posztjában szereplő gyomláláshoz pedig egy olyan AI-képet fűzött, aminek a felirata szerint Az igazság olyan, mint a gyom: kiszámíthatatlan, kiirthatatlan és mindenhol utat tör magának.

Borbély egyébként momentán a zuglói képviselő-testületben képviselő, egyéniből jutott be, a 20 tagú testület 6 fideszes képviselőjének egyike.

Forrás

Kapcsolódó cikkek