Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik közeli szövetségeséhez köthető szuperjacht áthaladt a Hormuzi-szoroson, annak ellenére, hogy a fontos hajózási útvonal jelenleg blokád alatt áll – írja a BBC.
Irán továbbra is korlátozza a hajózást a vízi útvonalon, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az amerikai erők blokád alá vonják az iráni kikötőket.
Az Alekszej Mordasovnak tulajdonított, 142 méter hosszú Nord luxusjacht a hétvégén Dubajból az ománi Maszkatba hajózott, és az elmúlt hónapokban azon kevés magánhajó egyike volt, ami átkelt a szoroson. A Nord hivatalosan nem Mordasov nevén van, hanem egy, a felesége tulajdonában álló céghez van bejegyezve. Mordasov a Szeversztal acélipari vállalat elnöke, vagyonát a Forbes mintegy 37 milliárd dollárra, több mint 1150 milliárd forintra becsüli. Nem tudni, hogy a milliárdos a jacht fedélzetén tartózkodott-e, amikor az áthaladt a Hormuzi-szoroson.
A több mint 500 millió dollár értékű jachton úszómedence, tengeralattjáró és helikopter-leszállóhely is található. A hajó korábban is a figyelem középpontjába került, mivel a nyugati szankciók ellenére sem foglalták le olyan helyeken, mint Hongkong vagy a Maldív-szigetek.