A Richter hajlandó segíteni az új kormányt azzal, hogy elhalasztja az osztalékfizetést addig, amíg amíg nem rendeződik az egyetemi autonómiák kérdése a magyar kormány és az Európai Unió között – idézi Orbán Gábort, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját a Telex. A Richter szerdán tart közgyűlést, a meghívó és a közgyűlési előterjesztés szerint részvényenként 656 forint lenne az osztalék mértéke idén.
Ez nagyjából 29 százalékkal nagyobb összeg a tavalyinál (509 forint részvényenként), egyben azt jelentené, hogy a cégben 10-10 százalékkal részesedő, fideszes káderképző MCC Alapítvány és a Corvinus egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány 12,226 milliárd forintokat kapnának, míg a Semmelweis egyetem Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványa a maga 5,25 százalékos részesedése után 6,414 milliárd forintot (a cégben az amerikai FMR LLC-nek van még 5,07 százaléka, a további 69,68 százalék a tőzsdén forgó úgynevezett közkézhányad).
Magyar Péter leendő miniszterelnök a napokban tárgyalt a Richter vezetésével. Orbán Gábor a Telex szerint egy mai konferencián azt mondta, megtalálják a jogszerű és piackonform módját annak, hogy az osztalékkifizetést elhalasszák az alapítványi tulajdonban lévő intézmények felé, amíg az uniós tárgyalások nem vezetnek érdemi eredményre.
A Richter ma a kereskedés első perceit leszámítva egész nap mínuszban volt a tőzsdén, a cikk élesítésekor a napi mélypontján, 12 800 forinton van az árfolyama. Egyébként egy kifejezetten erősödő trend látszik a kereskedésében az elmúlt hetekben, április 23-án 13 400 forinton új történelmi csúcson zárt.
Az MCC és a két egyetemi alapítvány 2020-ban kapta a részvényeket a magánnyugdíj-pénztárak államosításakor állami kézbe került vagyonból. A még a választás előtt közgyűlést tartó Molban szintén jelentős MCC- és MUC-tulajdon van, az olajtársaság néhány nappal a választást követően, miután Magyar Péter leendő miniszterelnök tárgyalt a cég vezetésével, szintén bejelentette, hogy elhalasztja az osztalék kifizetését, a harmadik negyedévre módosították annak időpontját. A Moltól nagyjából dupla annyira pénzre, 24,58 milliárd forintra számított az MCC, mint amennyi a Richterből származó osztaléka lehet.