A torontói reptérről fordult vissza az iráni delegáció a FIFA-kongresszusra menet, de Infantino szerint ott lesznek a vb-n

sport
Mehdi Taj (balról) díjat ad át
Fotó: NOUSHAD THEKKAYIL/NurPhoto via AFP

Az iráni delegáció nélkül kezdődött meg csütörtökön a FIFA kongresszusa, amit a nyári kanadai-amerikai-mexikói rendezésű vébé miatt tartanak a kanadai Vancouverben. Az irániak a torontói reptéren léptek volna be Kanadába, de dúlva-fúlva visszafordultak, miután a kanadai határőrök a delegáció egyik tagját nem engedték be, bár az irániak szerint érvényes vízuma volt. A Reuters hírügynökség forrása szerint az irániak hárman voltak és közülük ketten szabadon beléphettek volna Kanadába, de nem akartak. Bár hivatalosan nem közölték, hogy ki volt a delegáció fekete báránya, de egy kanadai diplomata Reutersnek azt mondta, hogy az iráni Forradalmi Gárda tagjai nem léphetnek be az országba, mert Kanada terrorszervezetként tartja őket nyilván. Mehdi Taj, az iráni fociszövetség elnöke pedig a Gárda korábbi tagja. De ezzel együtt sem biztos, csak valószínű, hogy ő volt az országból kitiltott delegációs tag.

Gianni Infantino, a FIFA trumpista elnöke a kongresszuson ennek ellenére azt mondta, hogy Irán „természetesen” részt fog venni a vébén és természetesen „amerikai stadionokban is fog játszani”. De az nem derült ki, hogy mire alapozza az optimizmusát. Irán ugyanis nemrég jelezte, hogy a 3 csoportmeccsét a kisorsolt USA-beli helyszínek - Los Angeles és Seattle - helyett Mexikóban szeretné lejátszani. A FIFA azonban visszautasította ezt a kérést. Marco Rubio amerikai külügyminiszter a múlt héten azt nyilatkozta, hogy az amerikai kormányzatnek nincs problémája azzal, hogy az iráni járékosok részt vegyenek a tornán, de azt nem fogják megengedni, hogy a Forradalmi Gárdához kötődő kísérők utazzanak be velük.