Gajdos László élő környezetért felelős miniszter videóban jelentette be, hogy bécsi tárgyalásainak eredményeképp nem érkezik több azbeszttartalmú kőzet Ausztriából.
A miniszter közvetlenül az osztrák üzem tulajdonosával egyezett meg arról, hogy teljesen leállítják a Magyarországra irányuló értékesítést, így a bánya bezárásának kezdeményezése nélkül hárították el a közvetlen veszélyt.
A következő lépés a már leterített kőzet ártalmatlanítása Nyugat-Magyarországon és a lakosság védelme - jelezte Gajdos.
A dunántúli azbeszthelyzet április közepén robbant ki. Az első hírek Szombathelyről jöttek – a helyszínen készült riportunk itt olvasható –, de azóta kiderült, hogy a probléma számos nyugat-magyarországi településen felmerült. Jutott az azbeszttel szennyezett kőzúzalékból Zalaegerszegre, Kőszegre és több őrségi településre, sőt még Sopronba is. Legutóbb a hét elején derült ki, hogy a kőszegi vizsgálati eredmények is kimutatták az azbeszt jelenlétét, ami alapján a rohonci bánya is érintett lehet.
A hatóság elkezdte a rohonci bányákból származó kőzúzalékok felderítését és laboratóriumi vizsgálatát.
Harmincnégy útszakaszt vizsgáltak meg. Átmeneti megoldásként sebességkorlátozás és kálcium-klorid kezelés jöhet.
A kőzúzalékot osztrák bányákból szállították ide.
40 település is szennyezett lehet, az egyedi bejelentések száma meghaladta a 400-at.
Mintát fognak venni minden olyan közterületen, amelyről feltételezhető, hogy esetleg azbeszttartalmú kőzúzalékkal fedett.
Mindenki összevissza építkezhetett az oladi platón, ahol április elején derült ki: évekkel korábban azbeszttel szennyezett kövekkel borították az utat.