Brazília 2-1-re verte Japánt a világbajnokság legjobb 32 csapata között, így Carlo Ancelotti válogatottja az Elefántcsontpart–Norvégia meccs győztesével játszik egy hét múlva.
A brazilok lassan száz éve úgy érkeznek a világbajnokságokra, hogy azt csak elveszíthetik. Sokszor tényleg el is veszítették, de ötször nyertek, erre senki más nem volt képes. Igaz, az utolsó győzelmüket 2002-ben értéke el olyan játékosokkal, mint Ronaldo, Roberto Carlos, Ronaldinho vagy Rivaldo. A mai brazil válogatottban legfeljebb Vinícius Junior vagy a tehetségét némileg elpazarló 34 éves Neymar mérhető hozzájuk. Az előbbi végig a pályán volt, az utóbbi nem állt be.
A japánok csak 1998-ban szerepeltek először foci-vébén, azóta ott voltak az összesen. Néhány vb óta amolyan titkos esélyesek, ha nem is a győzelemre, de arra, hogy egészen messzire jussanak, mondjuk a négy közé. Négy éve két világbajnokot, Németországot és Spanyolországot vertek a csoportkörben, a nyolcaddöntőben Horvátország ellen estek ki. Eddig egyetlen egyenes kieséses meccset sem tudtak nyerni, most sem.
A brazil válogatott most először játszott európai idő szerint esti időpontban, és az első félidő alapján nagy csalódás volt a teljesítményük. A fegyelmezett japán védekezéssel szemben nem volt ellenszerük, túlságosan átlátszó volt, ahogy Vinícius Juniorral akarták megoldani a gólszerzést, de őt folyamatosan három-négy japán játékos kísérte, esélye sem volt.
A japánoknak egy igazán nagy esélyük volt az első félidőben (a braziloknak egy sem), azt ki is használták. Egy félpályás brazil labdavesztés után a Mainzban játszó Szano végigvezette a labdát az ellenfél térfelén, és jó húsz méterről megszerezte a vezetést. (A Guardian percről percre-tudósítása a japán Partey-nak nevezte, tekintve, hogy mindkét játékost nemi erőszak elkövetésével vádolták meg.
A második félidőre bejött a japán gólnál nagyot hibázó Lucas Paquetá helyett a Real Madrid játékosa, a 19 éves Endrick, és a meccs képe teljesen megváltozott. Egymás után jöttek az óriási brazil helyzetek, ami hamar góllá is érett. Az 52. percben Danilo beadását Bruno Guimarães kis híján befejelte, de a helyén volt a japánok 23 éves csodakapusa, a Parmában védő Szuzuki. Két perccel később kétségbeesetten szaladgált a gólvonalon egy kapu előtt kavarodásban, de szerencséjére a labda pont eltalálta őt is, meg hátvédtársát is. Újabb két perc, és meg is lett a brazil vezetés: Gabriel beívelését Casemiro fejelte a kapuba. Ez a második félidei már egy egészen más brazil válogatott volt.
Az egyenlítés után egy Vinícius Junior-szólót követően a kapufáról pattant vissza a labda. Érezni lehetett, ha a brazilok ilyen tempóban futballoznak, akkor Japán nem nyerhet. Ilyen sebeséggel azonban nem lehet egy félidőt végigjátszani, a brazilok visszavettek, a japánok gyors elfutásokkal veszélyeztettek. A rendes játékidő végén a brazilok megint beszorították Japánt, de messze nem volt annyi helyzetük, mint fél órával korábban. Ráadásul még Casemirót is le kellett cserélni sérülés miatt.
Már mindenki a hosszabbításra készült, amikor a csereként beállt Martinelli megszerezte a vezetést Brazíliának a fáradó japánok ellen, ezzel el is dőlt a továbbjutás.