Több változás is történt az elmúlt időszakban Áder János alapítványánál, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnál. Az RTL Híradóhoz eljutott bírósági papírok szerint egyrészt lemondott kuratóriumi tagságáról Martonyi János, volt fideszes külügyminiszter, helyére a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Freund Tamás került. Martonyi az RTL Híradónak azt mondta, lemondásának nincs köze a kormány és az alapítvány csörtéjéhez.
Másrészt pedig visszatért az alapítványhoz a volt főigazgató is, Csepreghy Nándor, aki a 2022-es választás után Lázár János építési és közlekedési miniszter helyettese volt. A Híradó információi szerint feladatait havi nettó 2 millió forintos fizetésért fogja elvégezni. Csepreghy korábban részt vett az alapítvány operatív vezetésében, viszont miniszterhelyettesi kinevezése után erről összeférhetetlenség miatt le kellett mondania.
A kormányfőt a kormányinfón kérdezték Áderről, ő pedig elmondta a véleményét.
Csepreghy Nándor havi nettó 2 millió forintért látja el a feladatait az alapítványnál.