Freund Tamás

A pandémiás terv életek sokaságát mentheti meg – hol a mienk?

Orbán Viktor még 2021-ben megrendelt egy tanulmányt a covid kezelésének tanulságairól, illetve egy tervet a következő járvány kezelésére. Egy ponton azt ígérték, hogy ezt közzé is teszik. Akkor miért hallgat róla mindenki?

Urfi Péter
Egészségügy

„Jogod van egyébnek lenni, és a társadalom meg a hatóságok előtt is vállalni ezt”

Mitől lesz valaki meleg? Hány nem van? Miért veszélyes, ha túl könnyű megváltoztatni? Miért kell kiállni az interszex emberek mellett? Miért tudományellenes a magyar Alaptörvény? Interjú Falus András genetikussal.

Kolozsi Ádám
TUDOMÁNY

Akitivizálódott az MTA vezetése, közleményben jelzik, hogy szívesen átvennék a négy kutatóintézetet, amiket az ELTE-re kényszerítene a kormány

Finoman azt is jelzik, hogy tudják, a szemükbe hazudott a HUN-REN vezetője.

Szily László
TUDOMÁNY

Hecckampány után megy neki a bölcsészeknek a kormány, szét akarják szedni az akadémiai kutatóhálózatot

A humán kutatásokat az eleve alulfinanszírozott ELTE-re szerveznék ki, összeterelve a renitens tudósokat. Úgy tesznek, mintha alulról jönne a kezdeményezés, de Schmidt Mária fújta meg a harci kürtöt.

Kolozsi Ádám
belföld

Megsértették Orbánt, mire a NER ideológusai lesztálinistázták az Akadémiát: a kormány kampánya a magyar tudomány ellen

Schmidt Mária, Lánczi, és a visszadobott disszertációja miatt sértett közgazdász áll az MTA elleni támadások mögött. Mi értelme megint nekimenni a már többször lenyomott MTA-nak?

Kolozsi Ádám, Keller-Alánt Ákos
belföld
Podcast

Borízű hang #224 [hosszú]: Pogány néni, Pogány néni tessék gyünni! Az Induló már megint balhézik!!!

Minden egyformán popzene. Rapháború, politikai helyezkedés, kiállás, beállás, fejezetek a Pogány család életéből. Az év zsidózása. Az XL Sisters tragikus vége.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Hatott a figyelmeztetés, Orbán nem lesz ott az MTA ünnepi közgyűlésén

Egy állásfoglalás szerint többen kivonultak volna, ha a miniszterelnök is megjelenik.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Az MTA elnöke szerint Schmidt Mária írása „súlyos tévedéseket, szándékos félrevezetéseket” tartalmaz

„A Magyar Tudományos Akadémia lejáratására, hiteltelenítésére történő minden erőfeszítést, álhírterjesztést, rágalmazást a nemzet jövője, jóléte, megmaradása szempontjából rendkívül kártékonynak tartok.”

Botos Tamás
POLITIKA

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint a „kormány valódi szándéka a Magyar Tudományos Akadémia vagyonának megszerzése és a kutatóhálózat lerombolása”

„Lehullott a lepel.”

Botos Tamás
POLITIKA

Alig szavazta meg az MTA a kormány indítványát, de végül rábólintották, hogy eladják nyomott áron az ingatlanvagyont

80 milliárdért eladják a 130 milliárdot érő ingatlanokat. "Egyik kézben pisztoly, a másikban pénz - választhatunk." Az Akadémia egy év haladékot kér az Országgyűléstől.

Kolozsi Ádám
belföld

Az MTA elnöke Orbán Balázs disszertációjáról: Politikai hovatartozástól függetlenül biztosítani kell az esélyegyenlőséget minden kutató számára

Freund Tamás szerint az ELTE állásfoglalása teljes összhangban van az Akadémia véleményével.

Mészáros Juli
belföld

Kárenyhítésre jó a Hu-rizont program az MTA elnöke szerint

De azért jó lenne visszakerülni az uniós Horizont programba.

Benics Márk
TUDOMÁNY

A parlamentnek kell eldöntenie, hogy léteznek-e szkíták

Az MTA elnöke szerint sem a fizikai, sem pedig a törvényes feltételei nincsenek meg ennek, de ettől függetlenül a honatyák dönthetnek úgy, hogy jobban tudják.

Czinkóczi Sándor
idióta rekordok

Átnevezik az MTA-tól elhappolt Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, de nem mondták meg, miért

Mostantól Magyar Kutatási Hálózatnak hívják a kutatóintézeteket tömörítő állami szervezetet.

Solti Hanna
TUDOMÁNY

Közös nyilatkozatban állt ki az MTA elnöke a visegrádi akadémiák vezetőivel az ukránok mellett és Oroszország ellen

“Akadémiáink egyaránt elítélik az orosz agresszort és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményeket.”

Szily László
POLITIKA