Csepreghy Nándor havi nettó 2 millió forintért látja el a feladatait az alapítványnál.
Kovács Gergelynek fáj, hogy Magyarék eltávolították róla az eredeti szöveget, de elmesélt egy sztorit éhes és jófej TEK-esekről.
A kormányfőt a kormányinfón kérdezték Áderről, ő pedig elmondta a véleményét.
A 110 oldalas tervezet megszüntet 15 nem felsőoktatási kekvát, így az MCC-t, a MOL–Új Európa Alapítványt, a Demeter Szilárd-féle Magyar Kultúráért Alapítványt és a Krausz Ferenc-féle Élvonal Alapítványt is. Szigorúbb vagyonnyilatkozatok, nagyobb átláthatóság, változó közbeszerzési szabályok.
Hernádi Zsolt arról is beszélt Áder Jánosnak, hogy az alternatív megoldások forrását a szénhidrogén kitermeléséből származó nyereség biztosítja.
A kormányzati kampányok egyedüli beszállítóját bízták meg a szeptemberi konferenciájuk szervezésével.
A Sándor-palota szerint közpénz nem kerül majd az alapítványhoz.
Nem lesz baj a vízzel, üzeni a volt államfő.
Legyen az államtitkárság vagy Kék Bolygó Alapítvány, az adófizetők állják a cechet.
Bemutatják a helyi kormány képviselőinek a legjobb európai gyakorlatokat.
Búcsúajándék.
A bolygó: megmentve.
A cég már tavaly is veszteséges volt.
10 milliós mínusz jött össze.
Mindössze öten dolgoznak a közpénzmilliárdokkal kitömött Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány dunai panorámás központjában.