Egy értelme biztos volt a kekva-rendszernek: milliárdok csorogtak fideszes érdekeltségekbe

POLITIKA

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

A fideszes világ fontos elemei voltak az ezen a nyáron átalakuló kekvák, a közérdekű vagyonkezelő alapítványok. Az Állami Számvevőszék kimutatása szerint legalább 3000 milliárd forint közvagyon került az alapítványokhoz. Ezek alá szervezték ki a modellváltó egyetemeket, de például az MCC, Schmidt Mária Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványa vagy a MOL – Új Európa Alapítvány is ilyen konstrukcióban működött.

A kiszervezések és a kekvák helyzete bombabiztosnak tűnt még egy nem kétharmados kormányváltás után is, hiszen beleírták őket az alaptörvénybe, miközben a kuratóriumaikat olyan jogokkal ruházták fel, amelyekről legfeljebb önként mondhattak le. Maguk dönthettek a működésükről, a kuratóriumi tagokat időkorlát nélkül, élethosszig nevezték ki, új tagokat csak a régiek választhattak volna maguk mellé. Kívülről ebbe a rendszerbe belenyúlni sima parlamenti többséggel nem lehetett volna – noha az uniós pénzek is ezen múltak, hiszen ezek léte az egyik oka, hogy Magyarországot elzárták az EU-s forrásoktól. A június közepén elfogadott alkotmány-módosítással a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok államtól kapott vagyona visszakerül az államhoz, az alapítói jogokat az állam gyakorolja.

Kíváncsiak voltunk arra, ezért levelet írtunk nekik, hogy megtudjuk: 1. Milyen alvállalkozókkal, beszállítókkal szerződtek 2024. január 1. óta. 2. Mekkora volt a személyi jellegű ráfordítások éves összege, és hányan dolgoztak az alapítványnál. 3. Mennyit kerestek az alapítvány vezetői és kuratóriumi tagjai.

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt Áder János volt köztársasági elnök hozta létre 2016-ban. A környezettudatosság fejlesztését célul kitűző alapítvány azóta milliárdokat kapott a Fidesz-kormányoktól. A szervezet 1,5 milliárd forintért vett Pasaréti úti irodaházat, amit aztán Áder és felesége cége is bérelt. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Áder, a tagok között pedig ott van az MTA két volt elnöke, Freund Tamás és Vizi E. Szilveszter, Lázár János volt építési és közlekedési miniszter, valamint utóbbi egykori helyettese, Csepreghy Nándor.

Az alapítvány az elmúlt négy évben az Unger Zsolt Grafikai és Szolgáltató Kft.-vel kötötte a legnagyobb értékű szerződését, a cég nettó 7 milliárd forintot kapott a 2026-os Planet Budapest megszervezésére. A közbeszerzésen ketten indultak, Balásy Gyula cége, a 2023-as Planet-rendezvényt szervező Visual Europe Zrt. azonban csak második lett. Unger Zsolt cége egyébként korábban is dolgozott az alapítványnak, a 2023-as Planet Budapest komplex tervezési feladataira például nettó 1,15 milliárdot kapott, de kisebb megbízásai is voltak tízmilliós tételekben.

Áder János
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A NER kedvenc kommunikációs beszállítója, Balásy Gyula is kapott megbízásokat az alapítványtól. A 2023-as Planet Budapestet a Visual Europe Zrt. nettó 3,25 milliárdért szervezte meg, miközben a vállalkozó két másik érdekeltsége, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft. közösen, nettó 600 millióért látta el a rendezvény kommunikációs ügynökségi feladatait.

A Kék Bolygó 2024-ben nettó 14,6 millióra szerződött a Tiborcz István köréhez tartozó Alteo Nyrt.-vel. A cég feladata az volt, hogy “fenntartható mintaváros üzleti modelleket és cselekvési tervet” dolgozzon ki az energiagazdálkodás, a zöld közművek és a vízgazdálkodás területén. Tiborcz egyébként a 2026-os választás után kiszállt az Alteóból, nem sokkal később a céghez kötődő egyik ügylete miatt nyomozást indított a rendőrség.

Az alapítványnak volt három, Fidesz-világhoz köthető rendszeres beszállítója. Az egyik ilyen cég a Sasvár-Kincs Kft., ami 2022 óta több mint nettó 46 millió forintot kapott a könyvvizsgálói feladatok ellátására. Ez a cég korábban könyvvizsgálóként feltűnt a közpénzmilliárdokból támogatott, gyanús költéseivel hírekbe került – de könyvvizsgálatra nem kötelezett – Antall József Tudásközpontnál. A Sasvár-Kincs tulajdonosa Litvai János és Litvai Enikő, akiknek a másik cégét, az A-Geni Kft.-t „udvari könyvvizsgálóként” emlegették a rendszeres állami megbízásaik miatt.

A Kék Bolygó másik rendszeres beszállítója a Lasati Kft. volt, ami sajtószemlékre és sajtóelemzésekre több mint nettó 50 millió forintot kapott 2022 óta az alapítványtól. A cég 2017-ben a Fidesz-frakcióval szerződött sajtófigyelésre. A Lasati tulajdonosa András László Imre, akinek másik, időközben végelszámolás alá került cégével, az Inform-Data Bt.-vel is szerződött a Kék Bolygó. Az Inform-Data 2022-ben nettó 4,98 millió forintot kapott sajtóelemzések készítésére. Érdekesség, hogy az Inform-Data is dolgozott a Fidesz-frakciónak, 2011-ben kommunikációs és politikai marketing tanácsadást végzett a frakciónak.

A Kék Bolygó visszatérő informatikai beszállítója a Nádor Rendszerház Kft. volt. A cég informatikai eszközöket szerzett be az alapítványnak, de üzemeltetésre is szerződött. A felek 2022 óta összesen 7 szerződést kötöttek, több mint nettó 45 millió forint értékben. A Nádor Rendszerház 2022-ben, Áder János távozásának és Novák Katalin érkezésének évében a Sándor-palotával is szerződött 53 millió forint értékben.

Hauszmann Alajos Alapítvány

A Hauszmann Alajos Alapítványt 2021-ben hozta létre a kormány, a Budavári Palota átépítését vezető, névadó építész életművének gondozására. A szervezet 10 különböző helyrajzi számon lévő szentendrei ingatlanokat kapott az induláskor. Az alapítvány az Annavölgy és a Lajos-forrás környékére, egy Natura 2000-es természetvédelmi területre álmodta meg az oktatási központját és emlékházát. A kormány 2022-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítette az építkezést, ami idén júniusban kezdődött el a közműépítési munkálatokkal. Az alapítvány kuratóriumát Fodor Gergely, a budai Várnegyedért felelős egykori kormánybiztos vezeti, de a tagok között ott van Koltay András, az NMHH júliusban felmentett elnöke és Maruzsa Zoltán volt közoktatásért felelős államtitkár is.

Fodor Gergely kuratóriumi elnökként 2024-ben havi bruttó 1 millió forintot kapott, 2025-től havi bruttó 1,32 milliót. A kuratóriumi tagok tiszteletdíja 2024-ben bruttó 800 ezer forint, 2025-től 1 millió 56 ezer forint volt.

A Hauszmann Alajos Alapítvány 2024-ben nettó 9,9 millió forint értékben kötött jogi minőségbiztosítási feladatokról szóló keretszerződést a Pongor Ügyvédi Irodával. Az iroda korábban azzal került be a hírekbe, hogy 7 millió 400 ezer forintért írt tanulmányt a Digitális Jólét Nonprofit Kft.-nek „ön- és társszabályozási rendszer működésének áttekintése, hazai és nemzetközi gyakorlatok értékelése" témakörben. Az iroda egyik partnere, Kéringer Szabolcs pedig 2017-ben ellenjegyezte a NER telekommunikációs zászlóshajójának, a 4iG-nak az alapszabályát.

Az alapítvány szentendrei ingatlanának bejárata

Az alapítvány az ügyvédi iroda névadó partnerével, Pongor Dániellel egy másik ügyben is szerződött. Pongor cége, az InTender Consulting Kft. 2025-ben felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói és beszerzési tanácsadói feladatok ellátására kötött keretszerződést nettó 17,1 millió forint értékben. Az InTender 2023-ban a budai Vár historizáló beruházásait menedzselő Várkapitányság Zrt.-vel is szerződött 60 millió forint értékben. A Pongor Ügyvédi Iroda pedig ugyanebben az évben 40 milliós megbízást kapott a Várkapitányság Zrt.-től.

A Hauszmann alapítvány a Kék Bolygónál már áttételesen említett, A-Geni Könyvvizsgáló és Tanácsadó Iroda Kft.-vel is szerződött. A cég nettó 7,7 millió forintért végzett könyvvizsgálói munkát 2025-ben. Az A-Geni 2014-től dolgozik a Miniszterelnökségnek, de az elmúlt években kapott megbízást a Lechner Tudásközponttól, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától, a Semmelweis Egyetemtől és az Országos Széchenyi Könyvtártól is.

Batthyány Lajos Alapítvány

A Batthyány Lajos Alapítvány létrehozásáról még Antall József volt miniszterelnök döntött az 1991-ben. A szervezet azonban az elmúlt években a NER propagandagépezetének finanszírozójává vált, olyan fideszes intézeteket pénzelt, mint az Alapjogokért Központot fenntartó cég, a Danube Institute vagy a Drogkutató Intézet. Rogán Antal minisztériuma több tízmilliárd forinttal támogatta az alapítványt, ami megkapta a milliárdokból megvett és felújított Lónyay–Hatvany-villát is. Az alapítvány kuratóriumát Dezső Tamás történész, az MCC és a Századvég által létrehozott Migrációkutató Intézet igazgatója vezeti.

Az alapítvány 2024-ben egy évre, 2025-ben pedig két évre szerződött a Help-Express Kft.-vel rendszergazdai és weblap fejlesztési feladatok ellátására, összesen nettó 29,9 millió forint értékben. Veres György és Veres Katalin tulajdonosok cége azért érdekes, mert 2011-ben érintett volt a Fidesz-frakció nem létező honlapjának működtetésében. Az Országgyűlési Hivatal Veresék másik cégével, a Support-Express Kft.-vel – és alvállalkozóként a Help-Expressel – szerződött a fideszfrakcio.hu weboldal karbantartására, 30 millió forint értékben. A honlap azonban nem létezett, a fidesz.hu-ra irányított át. Az Országgyűlési Hivatal által átutalt pénz így nem a frakciónál, hanem a pártnál hasznosult.

A Hitel Kiadó és a Batthyány Lajos Alapítvány gondozásában megjelent Orbán-könyv
Fotó: Lakatos Péter/MTI/MTVA

A Batthyány alapítvány a Magyar menyegző című film gyártásának szponzorálására nettó 19 millió forint értékben szerződött a Szupermodern Stúdió Kft.-vel 2025-ben. A cég egyik tulajdonosa Lajos Tamás, a NER egyik kedvenc producere, aki több száz milliós állami támogatásokból készített filmeket az elmúlt években. Az ő nevéhez fűződik többek között a Sárkányok Kabul felett, a Post Mortem és a Hosszú Katinka film is.

Az alapítvány 2025-ben az Antall József weboldal fejlesztésére is szerződést kötött nettó 12 millió forint értékben. A megbízást az ICD 2000 Kft. kapta meg, ami azért érdekes, mert a Kónya Imre volt MDF-es politikus érdekeltségébe tartozó cég 2018-ban és 2020-ban is több millió forintot kapott a Miniszterelnökségtől a weboldal fejlesztésére. Az antalljozsef25.hu egyébként a létrehozása óta gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, saját tartalmak nem készülnek rá, csak máshonnan átvett, Antallról szóló cikkek jelennek meg.

A Batthyány alapítvány Litvai János és Litvai Enikő két korábban említett cégével is szerződött. Az A-Genivel 2024-ben nettó 90 milliós, 2025-ben nettó 190 milliós keretösszegre szerződtek pénzügyi és számviteli tanácsadási feladatok ellátására. A Sasvár-Kincs Kft.-vel pedig 2025-ben kötöttek három évre szóló könyvvizsgálói szerződést 520000 ft/hó vagy 18000 ft/óra áron.

Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány

A magyar vonatkozású, de határon túli műemlékek megvásárlására és felújítására létrehozott Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt 2020-ban alapították 44 millió eurónyi állami vagyonnal. Szijjártó Péter külügyminisztériuma pár nappal a 2026-os választás előtt adott 6,2 milliárd forintot az alapítványnak, amit a mai napig egykori helyettese, Magyar Levente vezet. Magyar egyébként 2023-ban külügyi államtitkárként hagyott jóvá egy 774 milliós támogatást az általa vezetett alapítványnak egy ipolysági premontrei magtár felújítására. Az alapítvány főigazgatója egyébként egy másik volt külügyi államtitkár, Pacsay-Tomassich Orsolya.

Magyar Levente
Fotó: Kovács Márton/MTI/MTVA

Bár az alapítvány nem nevezte meg, hogy ki az a vezető, aki 2025 januárjától 2026 márciusáig havi bruttó 3,2 millió forintos tiszteletdíjat kapott a szervezettől, az alapszabály alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy Pacsay-Tomassich Orsolya főigazgató kapta a pénzt. A kuratóriumi tagok viszont nem kaptak díjazást a szervezettől.

Az alapítvány 2021 óta csak 9 jelentősebb összegű szerződést kötött. Ezek közül a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Irodával 2021-ben kötött, határozatlan idejű szerződés a legérdekesebb. Az iroda havi nettó 2 millió forintot kap, vagyis összesen már 120 millió forintot kapott az alapítványtól. Az ügyvédi iroda több Fidesz-közeli ügyben is eljárt az elmúlt években, ők képviselték például a közmédiát az MTVA-székházba bejutott ellenzéki képviselők perében, de a rákosrendezői pályaudvar hasznosításáról szóló jogi elemzést is ők készítették. A Fidesszel való jó kapcsolat nem véletlen, az ügyvédi iroda névadó partnere, Sárhegyi Zoltán ugyanis 2013 óta a Nemzeti Választási Bizottság fideszes delegáltja, fia, Sárhegyi István pedig a 4iG-csoport kormányzati kapcsolatokért, űr- és védelmi iparért felelős alelnöke. A Sárhegyi család érdekeltsége vette meg a 2026-os választás előtt az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának Arany János utcai épületét.

A másik érdekes szerződést a Giró Szász és Társai Ügyvédi Irodával kötötte az alapítvány. Az iroda 2021 óta havi nettó 1 millió forintot kap a vagyonellenőri tevékenység ellátására, ez azt jelenti, hogy összesen már több mint 60 millió forintot kaptak. Az iroda névadó partnere Giró Szász János, Giró-Szász András volt kormányszóvivő unokatestvére. Az iroda korábban rendszeresen kapott fideszes megbízásokat, például a Németh Szilárd vezette csepeli önkormányzatnak is dolgoztak.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Magyar Péter javaslatára felmentik az NMHH elnökét

Koltay András nemrég a Médiatanács elnökségét bukta.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Mintha az egyetemek cégek lennének: az állam nagyszabású leépítéséről vitatkoztak a parlamentben

Sokmilliárdos állami vagyonokat szervezne ki a kormány az emberei által felügyelt közalapítványokba: egyetemeket, klinikákat, kastélyokat. Az ellenzék szerint a hatalom átmentése a cél.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Nyomozást indított a rendőrség a nagy Tiborcz-trükk miatt Hadházy feljelentése nyomán

Orbán Viktor veje hatszoros áron adta el egy cégét egy tőzsdén forgó cégének, amiből aztán szintén szembeötlően jó áron szállt ki.

Haász János
gazdaság

Háromezer milliárdos vagyont szerezhetnének vissza Magyar Péterék egyetlen kétharmados szavazással

Csak ki kell mondani, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény hatályát veszti, és minden vagyon visszaszáll az államra.

Székely Sarolta
gazdaság

Szijjártóék pár nappal a választások előtt még súlyos milliárdokat szórtak ki

Volt olyan cég, amivel az örök optimista külügyminiszter még 4 évre leszerződött.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Schmitt Pál lánya szervezi a luxusesküvőket az 1 milliárd közpénzből felújított budai kastélyban

2018 májusának utolsó napjáig kellett várni A Tökéletes NER-sztorira, de minden perc megérte.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Ismét remek évet zárt Nyerges Zsolt biztonsági cége, milliárdos osztalékot fizet

Pintér bizalmasainak egykori cége bőven kapott állami megbízásokat.

Bódog Bálint
belföld

Ilyenekre költötték el a Digitális Jólét Program milliárdjait

Böszörményi Nagy Gergely 24 millióért importált volna startupokat, a NER egyik kedvenc ügyvédje szakértett gyermekügyben, és volt, aki hatmillióért sátorozott Tusványoson.

Szily László
INTERNET

Az állam visszakéri a pénzt a kekváktól, és Orbán sem lehet többet miniszterelnök – megszavazták a tizenhatodik alaptörvény-módosítást

A módosítót benyújtó Melléthei-Barna Márton szerint „politikai ellenfelek üldözésére létrejött Szuverenitásvédelmi Hivatal, a közpénzek magánvagyonként való kezelése és a kormányfői hatalom időbeli korlátlansága mind-mind a hübrisz megnyilvánulása”.

Bódog Bálint
POLITIKA

Nemcsak a politikusoknak, a Fidesz kultúrharcos ikonjainak is új időszak jön

Szemezgetés az alkotókból, akik a legtöbbet profitáltak az előző rendszerből Pataky Attilától a giccsfestőn át Mága Zoltánig.

Ács Berta
POLITIKA

Részvényeket csereberélt a Tiborcz-féle alapkezelő a Mollal

Alteo és Waberer's részvények cseréltek gazdát ilyen módon.

Székely Sarolta
gazdaság

Az Európai Bizottság szerint nem valószínű, hogy a magyar kormány haza tudja hozni az EU-s pénzek teljes összegét

A kérdéses keret két részből tevődik össze: vissza nem térítendő támogatásból és hitelből. EU-s tisztségviselők szerint a kifizetésekhez szükséges reformok végrehajtására már nincs elegendő idő a határidőig, ezért azt javasolják Magyarnak, hogy csak a támogatási részt hívja le.

Inkei Bence
külföld