A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban jelentette be, hogy saját tapasztalatai, a lakossági jelzések és a kerületi önkormányzatokkal folytatott egyeztetések alapján átfogó rendészeti intézkedéseket hajt végre Budapest közbiztonságának további erősítése érdekében.
Az ellenőrzés-sorozat első hetében több mint 400 rendőr vett részt a főváros több pontján végrehajtott célzott közterületi ellenőrzésekben, 712 embert igazoltattak, 33 személyt elfogtak, további 33-at előállítottak, hat esetben pedig biztonsági intézkedést hajtottak végre. A rendőrök többek között garázdaság, lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt intézkedtek, emellett körözött személyeket is elfogtak.
A rendőrök 16 esetben tettek szabálysértési feljelentést, további 40 esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki. Az intézkedések között a közterület rendjét érintő szabálysértések – így például köztisztasági szabálysértés és közterületi alkoholfogyasztás – mellett közlekedési szabályszegések is szerepeltek.
Közleményükben azt írják, a BRFK az ellenőrzéssorozat eredményeit, tapasztalatait és a rendelkezésre álló közterületi adatokat folyamatosan elemzi, és az alapján határozza meg, hogy a főváros mely területein, milyen jellegű és intenzitású rendőri jelenlétre, illetve további célzott ellenőrzésekre van szükség.
Arról, hogy Budapest utcáin a elmúlt 16 év üt vissza, itt írtunk korábban.