A Varga Mihály vezette MNB közel ezer oldal adattal és információval segíti a végrehajtási visszaéléseket feltáró bizottságot

belföld

Közel ezer oldalnyi adattal és információval segíti a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság munkáját a Magyar Nemzet Bank (MNB) – jelentette be az MNB elnöke, Varga Mihály Facebook-videójában. „A bizottság nyolc pontban kérte a jegybank segítségét, a vizsgálatokhoz szükséges statisztikákat és dokumentumokat átadtuk” – mondta Varga.

Az MNB többek között követelésekkel kapcsolatos kimutatásokat, a központi hitelinformációs rendszer egyes adatait, illetve az ügyfelek panaszainak elbírálására vonatkozó dokumentációkat adott át a bizottság kérésére.

Varga megígérte a bizottságot vezető Toroczkai Lászlónak, hogy a továbbiakban is segítik a munkáját. „A jegybank új vezetése elkötelezett a törvényes, átlátható működés mellett. Minden olyan esetben, ahol törvénytelenség gyanúja merül fel, magunk is megtettük a szükséges feljelentéseket, és így járunk el a jövőben is” – zárta a videót Varga.

Átnyálazni százezer oldalt

Toroczkai a bizottság augusztus 12-i ülésén azt mondta a következő hónapokban mintegy százezer oldalnyi dokumentumot kell majd a tagoknak áttanulmányozniuk. Az ülésen arról döntöttek, adatokat kérnek be az igazságügyi minisztériumtól, valamennyi kormányhivataltól, a Központi Statisztikai Hivataltól, a Legfőbb Ügyészségtől, a Magyar Ügyvédi Kamarától, a NAV-tól, a Magyar Bírósági végrehajtói Karától, továbbá a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó választott bíróságtól, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Magyar Nemzeti Banktól és egy rakás másik intézménytől.

A végrehajtási visszaélésekkel foglalkozó vizsgálóbizottság egyike annak az öt parlamenti vizsgálóbizottságnak, amelyet a Tisza Párt hozott létre az elmúlt időszak legnagyobb visszaéléseinek feltárására. Az összes többit tiszás képviselő vezeti, ezt az egyet azonban a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai elnökli, miután Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben látszólag hirtelen felindulásból átadta a pozíciót.

A bizottságok létrejöttükkor erős jogosítványokat kaptak, amelyek igazmondásra és megjelenésre kötelezik a beidézett személyeket. Toroczkai az első ülésen arról beszélt, hogy egészen 1994-től, a jelenlegi végrehajtói rendszert megalkotó törvény elfogadásától kezdődően kell vizsgálni a felelősség kérdését. Ezért több igazságügyi miniszter, valamint Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor beidézését is javasolta.

Kapcsolódó cikkek