„Ebből a megállapodásból végtelen előnyünk származik” – közölte szombat esti tévébeszédében Venezuela elnöke, Delcy Rodriguez. „MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB OLAJÜZLETE!” – írta nagyjából ugyanekkor amerikai kollégája, Donald Trump. Mindketten arról az ügyletről beszéltek, amelynek minden részlete még nem ismert, de valamilyen formában amerikai kézre juttatná a mesés venezuelai olajkészlet legalább egy részét.
Akármi is van a megállapodásban, és akárhogy is sikerül azt implementálni, az már most biztos, hogy ez egyfajta végpontja annak a folyamatnak, ami 2026 első óráiban kezdődött. Akkor amerikai katonák egy látványos akció keretében elrabolták Venezuelából az ország diktátorát, Nicolas Madurót a feleségével együtt, a helyére pedig alelnökét, Delcy Rodriguezt ültették. A gerillaharcos lányából technokrata szakértővé fejlődő Rodrigueznek ehhez gyakorlatilag hűségesküt kellett tennie az amerikaiak mellett. Más választása nem nagyon volt, hiszen elődje példájából megtanulhatta, hogy ha ellentmond, gyorsan amerikai börtönben találja magát.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Delcy Rodríguez az amerikaiak által elrabolt Maduro hűséges politikusa volt, a Fehér Ház mégis meglátta benne a potenciált. Mostantól egyszerre kéne Trumpék kedvében járnia, de közben elkerülve, hogy magára haragítsa az ország katonai elitjét.
Hosszú listája van az Egyesült Államok latin-amerikai beavatkozásainak, de még amerikai mércével is szokatlan volt az a katonai művelet, amit most végrehajtottak. Erről beszélgettünk Tábor Áronnal, az ELTE Amerika-szakértő oktatójával és Bede Mártonnal, a 444 újságírójával.
Elég volt elrabolni Madurót, és máris az amerikai elnök ölébe hullott a kitüntetés, amelyre annyira vágyott.