Varga Juditot, Novák Katalint és Kónya Endrét biztosan beidézi, de előtte még átnyálaz egy rakás iratot a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság

POLITIKA

A kegyelmi döntés súlya csak akkor érthető meg teljesen, ha világossá válik, hogy mik voltak az előzményei – mondta Schummer Orsolya, a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság tiszás elnöke az eseti testület első ülésén, ami az ügyrend és a munkaterv elfogadásáról szólt.

A bizottságot a Tisza-többség hozta létre négy másikkal együtt, amelyek ugyancsak a NER szimbolikus botrányait tárnák fel. A kegyelmi elnöke, Schummer Orsolya, a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese az ülés előtt arról beszélt: nem feladatuk Kónya Endre bírósági ügyének újranyitása vagy az egyedi jogi felelősség megállapítása.

Céljuk viszont a kegyelmi döntéshez vezető döntéshozatali láncolat feltárása, és annak rögzítésa, hogy hogyan lehet elkerülni a jövőben, hogy hasonló, átláthatatlan politikai döntések születhessenek gyermekvédelmi ügyekben.

Ehhez 2011-től napjainkig fognak vizsgálódni, bekérnek egy rakás iratot, aztán meghallgatásra kötelezik az ügy szereplőit. Ebben egyelőre a Fidesz is partnernek mutatkozik.

Schummer Orsolya, a vizsgálóbizottság tiszás elnöke
Fotó: Németh Dániel/444

Öt szakaszban vizsgálódnak

Az, hogy ez hogyan zajlik majd, a most elfogadott munkaterv határozza meg, amely több szakaszban vizsgálja az eseménysort, ami megelőzte a kegyelmi döntést.

Novák Előd, a bizottság mihazánkos alelnöke azt mondta, sajnálatosnak tartja, hogy csak most állt fel a testület. Szerinte a Tisza politikai okokból húzta az ügyet. A képviselő többször is kétségbe vonta, hogy a bekérendő iratmennyiség átvizsgálására és a meghallgatások lefolytatására elegendő időt hagy az év végére kitűzött határidő. (Ezt egyébként lehet hosszabbítani.)

A munkatervvel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a Tisza frakciójának, a helyszínen azt a választ kaptuk, hogy jó eséllyel holnap válik nyilvánossá.

Borics Mihály és Kalázdi-Kerekes Kinga tiszás képviselők szavaznak
Fotó: Németh Dániel/444

Schummer elmondása szerint annak a feltárásával kell kezdeni, hogy hogyan úszta meg évekig Vásárhelyi János, a Bicskei Gyermekotthon pedofil vezérigazgatója a felelősségre vonást, a feljelentések ellenére miért maradhatott pozícióban, és hogyan kaphatott díjat.

Emlékeztetőül: egy 2012-es ombudsmani jelentés szerint a gyermekotthon alkalmazottai már 2011-ben jelezték a fenntartónak, a Fővárosi Önkormányzatnak a bántalmazás gyanúját. Ezután Tarlós István főpolgármester helyettese, Csomós Miklós bejelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon, amely nyomozást indított, de 2012-ben le is zárta, amikor a tanúk visszavonták a vallomásukat. Néhány hónappal később a már említett jelentés ismét jelezte az üggyel kapcsolatos visszaéléseket. Ehhez képest Vásárhelyi még kitüntetést is kapott a fővárostól 2015-ben.

Szentkirályi Alexandra kitünteti Vásárhelyi Jánost
Fotó: Majtényi Mihály/budapest.hu

A következő szakaszban a bizottság azt vizsgálja, hogyan jutott a kegyelmi kérelem az Igazságügyi Minisztériumból a Sándor-palotába, és hogyan lett az eredetileg nem támogatott döntésből mégis kegyelem. A bizottság tagjai a két intézmény közös felelősségi láncát, a döntés-előkészítés menetét akarják megvizsgálni.

Az egyik fő kérdés az lesz, hogy a döntés intézményi kereteken belül, vagy azt megkerülve, külső, informális, politikai vagy más befolyás hatására született-e.

Arról már a botrány kirobbanása utáni napokban írtunk, hogy Kónya Endre otthonosan mozgott a Felcsút környéki fideszes világban, és rövidesen az is kiderült, hogy Balog Zoltán egykori miniszter javasolta Novák Katalin akkori államfőnek a kegyelmi döntést. „Nyugodt lelkiismerettel azt tudom mondani, hogy nálam megáll a történet. A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs” – mondta Balog, aki szerint csak a propaganda szerette volna belekavarni Orbán Viktor családját a döntésbe.

Novák Katalin köztársasági elnök kabinetfőnöke májusban megerősítette a 24.hu kérdésére, hogy Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy kapjon kegyelmet Kónya Endre, mástól pedig nem is érkezett erre vonatkozó javaslat a Sándor-palotához.

A kormányváltás után a kormány és a Sándor-palota által nyilvánosságra hozott iratokból az is kiderült, hogy az igazságügyi minisztérium kegyelmi főosztálya kifejezetten nem javasolta a köztársasági elnöknek a kegyelmi jogkörének gyakorlását Kónya ügyében. Ennek ellenére Novák másképp döntött, és döntését végül Varga Judit igazságügyi miniszter ellenjegyezte.

Magyar Péter az iratok nyilvánosságra hozatala után felszólította Novák Katalint: „Valljon színt, hogy az Orbán-család utasítására/kérésére adott-e kegyelmet Kónya Endrének.”

Varga Juditot, Novák Katalint és Kónya Endrét is behívnák, csak később

A bizottságnak fideszes alelnöke is van, Zsigó Róbert az ülés egy pontján megígérte, hogy a volt kormánypárti képviselők partnerek lesznek a vizsgálatban, amennyiben az tárgyilagos munkát fog végezni, és nem politikai bunkósbotként funkcionál. Szerinte olyan ügyről beszélünk, amiben bármilyen furcsa, de minden képviselő egyetért: rossz döntés született.

Hozzátette ugyanakkor, hogy nem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, hiszen Novák Katalin és Varga Judit a felelősségüket vállalva lemondtak, a kormánypártok pedig rövidesen szigorítottak a gyermekvédelmi törvényeken.

Zsigó Róbert szót kér
Fotó: Németh Dániel/444

A bizottság elnöke szerint ez önmagában nem volt elegendő, meg kell tudni, hogyan születhetett ilyen döntés, és meg kell teremteni az intézményi garanciáit annak, hogy ilyen még egyszer ne születhessen.

Ehhez első körben az Igazságügyi Minisztériumtól, a Sándor-palotától, a Fővárosi Önkormányzattól, a bicskei gyermekotthontól, az illetékes gyámhatóságtól és az illetékes kormányhivataltól kérnek be iratokat. Ezek átvizsgálása után következhetnek a meghallgatások.

A bizottság a Tisza által megszavazott új törvények szerint igazmondásra kötelezi az általa beidézett személyeket, akiknek kötelező lesz megjelenni az üléseken – ellenkező esetben először súlyos pénzbírságra, többszöri mulasztás esetében rendőrségi előállításra számíthatnak.

Schummer az ülés előtti sajtótájékoztatón azt mondta, a közszereplők meghallgatását nyilvános üléseken tartják, a többiek viszont kérhetik, hogy a meghallgatásuk idejére legyenek zártak a meghallgatások.

Novák Előd szerint már ezen az ülésen meg kellett volna állapodni Novák Katalin, Varga Judit és Kónya Endre beidézéséről. Borics Mihály tiszás képviselő szerint ezt a három szereplőt a bizottságnak mindenképp meg kell hallgatnia, de elmondta, hogy az első szakaszban ők még nem érintettek. Zsigó is azt említette, hogy a két intézményből (Sándor-palota, Igazságügyi Minisztérium) mindenképp be kell a későbbiekben hívniuk személyeket, de Novák Előd javaslatát egyelőre leszavazták.

Novák Előd magyaráz
Fotó: Németh Dániel/444

Novák javasolta azt is, hogy kérjék be a pápalátogatás idején meghozott összes kegyelmi döntés iratát, ha már a kegyelmi jogkör módosítására kell javaslatot kidolgozniuk, de ezt a bizottság elnöke azzal utasította el, hogy jogszabály szerint nincs joguk olyan iratokhoz hozzáférni, amik nem kötődnek szorosan a kegyelmi botrányhoz.

Elnöki lemondás a 444 cikkéből

A kegyelmi botrány 2024 februárjának elején robbant ki, amikor Kaufmann Balázs a 444-en megírta, Novák Katalin köztársasági elnök 2023. április 27-én kegyelemben részesítette Kónya Endrét.

A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesét 2019-ben 3 év 4 hónap börtönre ítélték, amiért kényszerítéssel próbált segíteni felettesének, Vásárhelyi Jánosnak. Vásárhelyi, a gyermekotthon igazgatója 2004–2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott.

Kónyának nem csupán tudomása volt az esetekről, súlyosabb bűne is volt. Miután a gyerekek a rendőrséghez fordultak, és nyomozás indult a pedofil igazgató ellen, arra próbálta kényszeríteni a tanúkat, hogy változtassák meg a vallomásukat.

A döntésről szóló cikkünk után bő egy héttel Novák lemondott.

Varga Judit, aki igazságügyi miniszterként megakadályozhatta volna az elnöki kegyelmet, ugyanaznap távozott. Balog Zoltán pár nappal később mondott le a zsinati elnöki tisztségéről, miután kiderült, ő volt az, aki közbenjárt Nováknál Kónya érdekében.

Az elmúlt évek legnagyobb botránya nyomán felélénkült a gyermekvédelemmel kapcsolatos társadalmi diskurzus, február 16-án influenszerek és youtuberek kezdeményezésére több tízezer ember gyűlt össze a Hősök terén, hogy kiálljanak „az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért”.

Magyar Péter közvetlenül egykori felesége, Varga Judit, valamint Novák Katalin lemondása után adta első interjúját a Partizánban, amiben még elvetette, hogy pártalapításra törekedne. Március 15-én mégis zászlót bontott.

Kapcsolódó cikkek

Otthonosan mozgott a Felcsút környéki fideszes világban K. Endre, akinek kegyelmet adott Novák Katalin

Jó néhányszor megfordult a Puskás Akadémián, szervezett sporttalálkozót Böjte Csabával, egy helyettes államtitkár is hallgatta a beszédét. A Momentum egyenesen Orbán Viktor öccséhez köti.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán határozottan és nyomatékosan kérte, hogy kapjon kegyelmet K. Endre

Schanda Tamás, aki 2022 és 2024 között dolgozott Novák Katalin mellett, azt írta a 24.hu-nak: Balog Zoltán többször jelezte neki, hogy szerinte K. Endre ártatlan.

Benics Márk
POLITIKA

Ez most durván berobbant – Pottyondy Edina a youtuberek és Azahriah pénteki tüntetéséről

A gyermekek védelmében szervez tüntetést Pottyondy Edina. „Hogy miért nem érdemes cselekedni, arra ezer érvet fel lehet hozni, hogy miért érdemes, arra csak egyet: ez a mi hazánk” – mondta a 444-nek.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Balog Zoltán már 2012-ben kapott jelzést az ombudsmantól a bicskei gyermekotthonban történtekről

A 2011-12-ben történtek egy sor hiányosságra világítanak rá a gyermekvédelmi rendszerrel kapcsolatban.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

„A magyar állam a legnagyobb szörny”

Körülbelül 50 ezren mentek ki az influenszerek tüntetésére a Hősök terére, ahol többek között Pottyondi Edina is felszólalt.

Benics Márk
belföld

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök

A 444-en megírt kegyelmi ügybe bukott bele.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Balog Zoltán lemondott a zsinati lelkészi elnökségéről

Szerinte boszorkányüldözés történt, aminek áldozata „a köztársasági elnök is, akit mi nagyon szeretünk”. „A boszorkányüldözés, a hisztéria akkor sem fog leállni, ha én nem leszek”.

Mészáros Juli
belföld

Répássy Róbert a kegyelmi botrányról: Nem érdemes összeesküvés-elméleteket fabrikálni

A volt államtitkár a 444-nek arról beszélt, Varga Judit kabinetje tette le a miniszter elé Novák Katalin döntését ellenjegyezni úgy, hogy az előtte nem járt a kegyelmi főosztályon. Szerinte a pápalátogatás indokolta a sietséget.

Windisch Judit
POLITIKA

Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak

A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Varga Judit: Visszavonulok a közélettől

Lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is.

plankog
POLITIKA

Nyolc év börtönt kapott a bicskei gyermekotthon volt igazgatója

Az otthonban nevelkedő fiúk vádjai szerint éveken át szexuálisan zaklatta őket.

Király András
bűnügy