Vitézy Dávid: A mohácsi híd megépül, a felesleges pénzszórást leállítjuk

belföld

Megépül a tervek szerint mohácsi Duna-híd – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon, hozzátéve:

„Ahogy korábban is ígértük: ami már olyan készültségben van, hogy nem lehet észszerűen visszafordítani, ott nem hagyunk félkész torzókat magunk után.”

Rögzítette azt is, hogy álláspontja szerint a 2x2 sávos kialakítás nem indokolt, és ha már 300 milliárd forintért épül a híd, „a Pécs-Szeged vasúti kapcsolathoz szükséges kapcsolat is belefért volna”, ez a hajó viszont már elment.

Vitézy Dávid
Fotó: Németh Dániel/444

Vitézy júniusban már beszélt arról a 2020-ban készült tanulmányról, ami nem támasztotta alá, miért lenne szükség a 2x2 sávos kialakításra. „Ennek ellenére Lázár János idén márciusban, alig néhány héttel a választások előtt tovább növelte a projektet: az alföldi oldalon mintegy 20 kilométeren az eredetileg tervezett 2×1 sáv helyett 2×2 sávos utat rendelt meg, több mint 76 milliárd forinttal növelve a költségeket” - írta Vitézy, majd rögtön hozzá is tette:

„Kizárólag ezt az utólag hozzácsapott projektelemet állítjuk le.”

A beruházás felülvizsgálatával megtakarított összesen mintegy 74-76 milliárd forint közpénzt a miniszter tájékoztatása szerint nem vonják ki a közlekedésből, hanem az országos közúthálózat felújítására fordítják majd.

Kapcsolódó cikkek