Litvánia evakuációs terveket dolgozott ki arra az esetre, ha az országot Oroszország felől támadás érné, de egy ilyen helyzetben nem adnák meg magukat – mondta Mindaugas Sinkevičius litván miniszterelnök a BBC Newsnight című műsorának.
Sinkevičius szerint a litvánok az orosz fenyegetés miatt „folyamatos fenyegetettségben” érzik magukat, amit az ország légterébe berepülő drónok is erősítenek. Arra a kérdésre, mi történne egy támadás esetén, azt mondta:
„Vissza fogunk vágni, harcba szállunk.”
A miniszterelnök szerint ugyanakkor a hatóságok több különböző forgatókönyvre is készülnek, amiknek nem minden részletét hozzák nyilvánosságra. Példaként említette, hogy szükség esetén az idős embereket „zökkenőmentesen” ki lehessen menekíteni a városokból, elkerülve a forgalmi dugókat.
„Konkrét fenyegetésekkel szembesülünk. Nem mindennap, de megtapasztaljuk őket, és ez számunkra valóság”
– mondta Sinkevičius. A litván kormányfő szerint a brit védelempolitikában is „szemléletváltásra” lenne szükség, bár hozzátette, Litvánia földrajzi helyzete miatt jóval közelebb van a fenyegetéshez. Litvánia 2004 óta tagja a NATO-nak, és közvetlenül határos az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi területtel.
A nyilatkozat egy héttel azután hangzott el, hogy NATO-vadászgépek lelőttek egy, a litván légtérbe berepülő drónt. A drón eredetét nem sikerült egyértelműen megállapítani, Robertas Kaunas litván védelmi miniszter szerint azonban Belarusz irányából érkezett. Moszkva nem kommentálta az esetet. A Kreml szeptemberben azt közölte, hogy ha „nukleáris arzenált” telepítenek az ország területére, Litvánia orosz „nukleáris fegyverek célkeresztjébe kerül”.
Litvánia az elmúlt időszakban több olyan incidenst is hibrid támadásnak minősített, amikért Belaruszt, Oroszország szoros szövetségesét tette felelőssé. Hétfő este a vilniusi repülőtér forgalmában is fennakadások voltak, miután léggömbökre emlékeztető tárgyak jelentek meg a légtérben. A litván hatóságok egyelőre nem tudták megmondani, pontosan mik voltak ezek.
Németország 2023-ban döntött arról, hogy állandó, harckész dandárt telepít Litvániába: az alakulat a tervek szerint 2027-re éri el teljes működőképességét, és nagyjából ötezer katonából és civilből áll majd. A katonák jelentős részét a stratégiailag fontos Suwałki-folyosó közelében állomásoztatják.
A hatóságok nem biztosak benne, de valószínűleg Fehéroroszországból érkezett.
Amennyiben valóban nukleáris fegyvereket telepítenek az ország területére.