A Franciaországból érkező, vandalizmust, történelmi épületek pusztulását és rendőrök sérüléseit bemutató felvételekre hivatkozva állt ki a szigorú magyar migrációs politika mellett Magyar Péter a vasárnap reggel közzétett Facebook-posztjában.
„Ezen értelmetlen rombolást és igazolhatalan erőszakot látva, talán már mindenki számára érthető, hogy Magyarország miért képviseli a lehető legszigorúbb fellépést a migráció kapcsán, és miért nem fogunk semmilyen nyomásra lazítani a külső határaink védelmén és a bevándorlási politikánkon”
– írta a miniszterelnök. Azt ugyanakkor nem említette, hogy a tüntetések a megélhetési költségek emelkedése miatt robbantak ki.
Magyar szerint a legutóbbi uniós csúcson egyértelművé vált, hogy „Európa döntő többsége felébredt”, és szakítani akar a korábbi, megengedő politikával. Hozzátette:
„Reméljük még nem későn.”
A bevándorlással kapcsolatban a csúcs után a miniszterelnök a 444-nek azt mondta, a napi egymillió eurós bírság ügyében már a tárgyalások véghajrájában járhatnak, és reméli, hogy az uniós költségvetés elfogadásáig, még az idén megállapodás születik. Méltánytalannak tartja, hogy Magyarországnak a határvédelem miatt kell fizetnie, és azt mondta, az Európai Bizottság elnökével folytatott egyeztetésen sikerült a tanácsi következtetésekbe foglalni az illegális migráció „instrumentalizációjának” ügyét.
Posztjában Magyar békés tüntetés és az erőszakos cselekmények közötti különbségről is írt. „A békés és jogszerű tüntetés, valamint a vandalizmus és erőszak teljesen más dolog. Az első alapjog, a második pedig súlyos bűncselekmény” – írta, majd a posztot azzal fejezte be:
„Az az Európa, amelyet mindannyian szeretünk, ma óriási bajban van. A mi feladatunk is, hogy segítsük megőrizni a gyerekeinknek és az unokáinknak az öreg kontinenst a világ legszerethetőbb helyének. Európa számíthat Magyarországra. Teljes szolidaritásomat fejezem ki a francia nemzettel.”
A Franciaországban szombaton országszerte 800 ezren, Laurent Nuñez belügyminiszter szerint 550 ezren tüntettek. Párizsban 110 ezren vonultak utcára. A tiltakozásokat az egykori sárgamellényesek és diákok hirdették meg, de több városban ultrabaloldali csoportok csaptak össze a rendőrökkel, középületeket támadtak meg, gyújtogattak és üzleteket fosztogattak. Nuñez tájékoztatása szerint mintegy négyszáz rendbontót vettek őrizetbe. Több városban is voltak rendbontások, Limoges-ban például felgyújtották a 143 éves városházát.
A mostani demonstrációkat többhetes diáktüntetések előzték megFranciaországban, amelyeket az iskolai oktatás körülményei miatt szerveztek. A rendőrök és a tüntetők közötti összecsapások időnként erőszakba torkolltak: a hónap elején egy 15 éves fiúnak egy robbanás következtében leszakadt a keze.
140 helyszínen vannak tüntetések, több helyen könnygázt kellett bevetni.
A megélhetési költségek miatt tartott szombati tüntetéseken a szervezők szerint Franciaország-szerte 800 ezren vettek részt, több városban gyújtogattak és fosztogattak.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy fél mondat miatt fél óráig blokkolta az EU-csúcs egyik pontját, az úgynevezett a migrációs következtetést.
A két szomszédos országban ismét erőszakossá váltak a tüntetések, miközben Donald Trump amerikai elnök a nagy népességcsere-elméletet terjeszti a helyzetről.