Menetelés, törióra és hosszú idő után az első szabad ünnep: ilyen volt az idei október 23.

  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóját ünnepeljük.
  • Már aki: Orbán Viktor például inkább Párizsba ment.
  • És nem csak ezért nagyon más ez az ünnep, mint az egy évvel ezelőtti volt.
  • Percről percre követtük az eseményeket.
71 poszt
Kossuth tér

Magyar: Ezt a hazát soha többé nem hagyjuk eltiporni

Október 23-án és az azt követő napokban a magyarok világtörténelmet írtak, beütötték az első szegeket a kommunizmus koporsójába. Utána már tisztességes ember nem mondhatta, hogy a kommunizmus a szabadságot szolgálja, a munkások nevében beszél, a nép akaratából uralkodik.

A szabadságot ígérő hatalom tankokkal felelt a szabadság követelésére, ezt többé semmilyen hazugság nem tudta eltakarni.

A hatalom utána nem érte be bosszúval. Azt akarták, magyar gyanakodjon a magyarra. Ennek vált szimbólumává 1958 június 16-án hajnalban kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst. Gimes a halála előtt a kihallgatási jegyzőkönyvekből egyetlen dolgot törölt: azt, hogy ő a demokrácia ellen küzdött volna. El tudta fogadni a halált, de azt nem, hogy bárki azt gondolhassa róla, a demokrácia ellen küzdött volna.

Nekünk üzent. Azt akarta, hogy tudjuk, a független és demokratikus Magyarországért adta életét.

Látjuk a gyalázatot, hogy jeltelen gödörbe ássák el a holttesteket. Titokban vonszolják át őket a 301-es parcellában. Hamis nevek alatt, jeltelen sírokban földelték el őket. Mekkora aljasság, és micsoda tévedés! Azt hitték, elpusztíthatják, amiért meghaltak. Azt az egy szót, amit Gimes kihúzott, a demokráciát és a szabad hazát soha senki nem tudta eltörölni. Halálukkal nekünk is üzentek, ők a független és demokratikus Magyarországért adták életüket.

Mi pedig most, 70 évvel később, felemelt fejjel válaszolhatunk: értjük az áldozatukat, őrizzük a szabadságukat, és ezt a hazát soha többé nem hagyjuk eltiporni.

Corvin köz

Toroczkai szerint Zelenszkij az utolsó ukránig folytatja a harcot, mert az a hatalma biztosítéka

A Mi Hazánk elnöke azon botránkozott a Corvin közben, kiket hívott meg Magyar Péter a parlamenti emlékülésre. Emmanuel Macront, aki végül nem érkezett meg, Európa sírásójának nevezte. „De van ennél rosszabb is: Volodimir Zelenszkij, aki kétségtelenül szintén hasonlít Magyar Péterre, például abból a szempontból, hogy totális diktatúrát épít, hiszen mindeféle választás nélkül van hatalmon. Már rég nem lenne hatalmon, de nincsenek választások Ukrajnában. Ezért az utolsó ukránig folytatja a harcot, mert az az ő saját hatalmon maradásának az egyetlen biztosítéka. Közben kihal az ukrán nép, hol érdekli az Zelenszkijt?”

Fotó: Bankó Gábor/444
Kossuth tér

Magyar: A félelem órák alatt elpárolgott az országból

A forradalom kezdetekor a félelem órák alatt elpárolgott az országból, a kapualjból kilépő pesti srácok megállították a világ legfélelmetesebb hadsereget. Ez a 13 nap a becsület forradalma volt. A becsület szentebb volt még az életnél is - mondja, Magyar, majd Camust idéz. Azzal folytatta, hogy a diktatúra a maga erejéből a forradalmat nem tudta leverni, ehhez idegen hadsereg kellett, majd ismerteti a forradalom utolsó, kétségbeesett segítségkéréseit, a rádió végleges elhallgatását, amit a világ dermesztő csendje követett, a szabad világ megbénulva hallgatott. A katonai túlerő leverhette a forradalmunkat, kivégezhette a mártír miniszterelnököt, börtönbe zárhatták, meggyilkolhatták a hőseinket, de azt a felismerést, hogy képesek vagyunk összefogni, és a kezünkbe venni a sorsunkat, hogy bármire képesek vagyunk ezért a csodálatos hazáért, többé soha senki nem vehette el tőlünk.

Fotó: Németh Dániel/444

Kossuth tér

Magyar: Akkor az elnyomó hatalom akárhová fordult, a saját népével találta magát szembe

Nincs megrendítőbb és felemelőbb dolog annál, mint hogy 70 évvel később ezen a téren állhatunk békében, szabadságban, egy erős és valóban független európai Magyarországon. Azon a téren, ahol először szólt Nagy Imre a magyar emberekhez, a tömeg egy emberként kiáltotta a világba: nem vagyunk mi elvtársak. Ahol két nappal később sortűz zúdult a békésen tüntető tömegre.

Hősök voltak, és mégis hétköznapi emberek, mint mi. Ezért volt akkora erejük. Az elnyomó hatalom akárhová fordult, a saját népével találta magát szembe. Mielőtt a forradalmat leverték, volt 13 dicsőséges nap, amikor egy emberként mondta, kiabálta a nép, hogy Ruszkik, haza!


Kossuth tér

Magyar Péter: Üdvözlöm önöket egy olyan országban, amely kivívta szabadságát, megvédte demokráciáját

Üdvözlöm önöket a szabad, demokratikus, erős, és immár tényleg független Magyarországon, kezdte beszédét Magyar Péter a Kossuth téren. „Üdvözlöm önöket egy olyan országban, amely kivívta szabadságát, megvédte demokráciáját."

Magyar üdvözölte a meghívott külföldi politikusokat is, és külön köszöntötte a még élő 56-osokat szerte az országban és a nagyvilágban. Megköszönte nekik a bátorságukat.

Magyar ezután felidézte, hogy ezekben az órákban 70 éve mi történt, hogy akkor még nem tudhatták, mit hoznak a következő napok, hányan vándorolnak majd ki, hányan adják az életüket a hazáért. Hiszek benne, hogy ha tudták volna, akkor sem cserélték volna el a sorsukat. Összekapaszkodva, méltóságteljesen vonultak a Kossuth tér, a forradalom, a történelem felé. Minden utcasarkon újabb és újabb tömegek csatlakoztak hozzájuk, mire a térre értek, százezrek voltak. Együtt mondták ki: ez itt a mi hazánk, bármire képesek vagyunk érte.


Kossuth tér

Kezdődik az állami ünnepség

A Kossuth tér megtelt, egyelőre a kötelező körök mennek: versmondás, éneklés, zászlólobogtatás. Gripenek is elhúznak majd mindjárt a tér fölött.

Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Bem tér

Azért csak felcsendült a Viktor, Viktor

A fideszes rendezvény végén lejátszották a Nélküledet, és utána alakult ki a spontán skandálás.

Országgyűlés

Stoltenberg: Most, jobban mint valaha, erős NATO-ra van szükségünk

Jens Stoltenberg norvég pénzügyminiszter, a NATO volt főtitkára a Parlamentben azt mondta, hogy ahogy a magyarok tettek 1956-ban, most az ukránok néznek szembe az orosz harckocsikkal. Oroszország irányítása alá akarja vonni Ukrajnát, és agresszióval át akarja írni az európai béke rendjét. Ezzel szemben együtt kell kiállni a NATO-ban, Európában, Ukrajna mellett. Ukrajna nemcsak a saját túlélésért küzd, hanem a szuverenitásért és a demokráciáért. A támogatásunk Ukrajnának nem jótékonykodás, hanem befektetés a saját biztonságunkba és a jövő Európájába. Ma azok előtt tisztelgünk, akik kiálltak 70 éve a szabadságért, és akik továbbra is ellenálltak az azt követő évtizedekben, a bátor diákok, a munkások előtt, azok előtt, akik harcoltak, akiket menekülésre kényszerítettek, és akik az életüket áldozták. Az 1956-os forradalom erőteljes emlékeztető, hogy mennyire fontos megóvni a szabadságot és a demokráciát.

Bem tér

Schmidt Mária: Lehet, hogy itt állnak köztünk a jövő hősei, csak még magukról sem hiszik

Újra és újra szükségünk van a hősökre. Ők tanítanak meg arra, hogy a szabadság becses kincs. Küzdeni kell, ha el akarják venni. Nélküle nincs igazság. És ha nincs szabadság és nincs igazság, akkor miért érdemes élni? Erre tanítanak a hősök.

Lehet, hogy itt állnak köztünk a jövő hősei? Csak még nem tudják, nem sejtik, magukról sem hiszik. Bármelyik nap lehet az a nap, bármelyik nap hívhat bennünket a haza. Nem vagytok egyedül, nem feledjük 56 hőseit. Tanuljuk meg tőlük, hogy a hazaszeretet az a hit, hogy a mainál jobb jövőt építhetünk közösen. Hogy örökségünk legbecsesebb része az a tudás, hogy ha kell, egyszerre ver minden magyar szíve. A közös szívdobbanás köt össze minket. Dicsőség a hősöknek, ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak - zárta beszédét Schmidt Mária.

Kossuth tér

Már megy a szelfiparti a Kossuth téren is

Az állami ünnepség fő helyszíne, a Kossuth tér kollégánk szerint fél 4-kor már félig megtelt érdeklődőkkel, akik a Parlament épülete előtt felállított színpadon egy 50-es évekbeli nótákat éneklő zenekart hallgatnak. A színpad két oldalán zászlók és ‘56-os fotók vannak kifeszítve az Országházra. Sokak kezében lyukas zászló van. Az Alkotmány utca le van zárva, korabeli ruhákba öltözött színészeket is látni. A szervezők láthatóan nagy tömeggel számoltak, Magyar Péter is itt mond majd ünnepi beszédet 4 órakor. Ezt a Tisza-frakció tagjai és a külföldi vendégek a téren két oldalt felállított fehér sátrak alól hallgatják majd.

Szelfi Ruff Bálinttal.
Fotó: Bábel Vilmos/444
Bem tér

Schmidt Mária: Ne hagyjuk, hogy megint a Népszabadság mondja meg, mi az igazság!

Mitől sűrűsödött össze az idő azon a 70 évvel ezelőtti, késő őszi napon, hogy berobbantotta az egy irányba tartó akaratokat? - kezdi Schmidt Mária, majd arra jut, hogy a megmaradás vágya merevítette ki a pillanatot, hogy felismerték, a puszta túlélés a tét, és nincs kire várni.

Fotó: Bankó Gábor/444

A szovjetek arra akarták kényszeríteni a magyarokat, hogy tagadjanak meg minden közösséget azzal, amit örököltek, mondta, majd felidézi, hogy az 56-hoz vezető, éveken át tartó terror, a mindennapi kommunizmus kegyetlensége hatalmasra növelte a feszültséget, de 23-án felszakadt a kiáltás: elég volt, ruszkik haza, szabad választást! Egységbe forrt a nép, minden magyar egyet akart: független országot, szabad választást, a szovjet megszállók eltakarodását.

Schmidt ezután felidézte, miket meséltek neki 56-osok, például, hogy Wittner Mária Krisztus arcát hímezte a lyukas zászló közepébe. És mindenki egyet akart: szabad Magyarországot.

Szükségünk van 56 hőseire, mert ők a bizonyosság, hogy az igazság végül mindig győzedelmeskedik, mondta.

Schmidt szerint ma is vannak, akik el akarják orozni a pesti srácoktól a tetteiket. Ne hagyjuk! El akarják hazudni nemzeti forradalmunkat. Be akarják zárni, át akarják rendezni a Terror Háza múzeumot. Vitát akarnak rendezni az áldozatokról és tettesekről, mert azt állítják, ez nem egyértelmű. Hogy ki maradhat a tettesek falán. Ne hagyjuk! Hogy megint a Népszabadság mondja meg, mi az igazság. Ne hagyjuk!

Corvin köz

Sinkovits Imre fia szaval Nemzeti Dalt a Mi Hazánk színpadán, ahol az LMBTQ-érzékenyítők ellen uszítanak

Ahogy apja 1956-ban, úgy most Sinkovits-Vitay András is elszavalta a Nemzeti Dalt. Bár lényegesen kevesebb ember előtt.

Előtte Binder Csaba, a párt ifjúsági mozgalmának alelnöke beszélt arról, hogy a Tisza az égről is lehazudta a csillagokat azzal a törvénymódosítással, „amelyet követően, mint a startból kilövő futóversenyző, rohanták le az oktatási intézményeinket az addig pórázon tartott lobbiszervezetek. Ha egy olyan esetről is tudomást szerzünk, hogy iskolákban LMBTQ-érzékenyítést tartanak ezek a szervezetek, akkor a Mi Hazánk Ifjaival ezeket a szervezeteket és ezeknek a szervezeteknek a tagjait ki fogjuk rángatni az iskolákból, de még annak környékéről is.” Ezt a megszólalást fújolás, füttyszó és taps fogadta.

Bem tér

Ellentüntetők és kisebb balhé a Fidesz-rendezvényen

Három ellentüntető, feltehetően Tisza-szimpatizánsok Macskás Fadísz-pólóban skandáltak valamit a Bem tér szélén, gyorsan köréjük gyűltek fideszesek, majd kialakult egy kisebb dulakodás, a rendőrök kikísérték, leválasztották a három ellentüntetőt, jelentette helyi tudósítónk.

Fotó: Bankó Gábor/444

Kindlovits Máté, Kubatov Gábor intézőembere próbálta leválasztani a fideszeseket a provokátorokról, nyugtatni a kedélyeket, beszélni a rendőrökkel. A rendőröknek telexes kollégánkat, Simor Dánielt is körbe kellett venniük, mert őt is „megtalálták” a fideszesek.

Fotó: Bankó Gábor/444
Fotó: Bankó Gábor/444
Fotó: Bankó Gábor/444
Fotó: Bankó Gábor/444
Országgyűlés

Ursula von der Leyen: Európa nevében köszönöm, köszönöm, köszönöm

Az Európai Bizottság elnöke Magyar Péter megszólítva emlékeztetett arra, hogy a választások után találkoztak, és megállapodtak egy közös előrevezető útban, hogy Magyarország harcol a korrupció ellen és visszahozza a jogállamiságot. „Nagyon kemény dolgoztak azon, hogy ez valóra is váljon, megnövelték a közpénzek elköltésének átláthatóságát, és ezeket a lépéseket azért tették meg, mert a magyar emberek ezzel bízták meg önöket” - mondta von der Leyen. Ezeknek a reformoknak köszönhetően az európai finanszírozás is visszatért, a Horizont Európa program ismét hozzáférhető és a magyar hallgatók ismételten részt vehetnek az Erasumus-programba, végre valahára, nagyon hiányoztak - mondta az elnök, amire nagy tapsot kapott, majd azzal folytatta: „És ez még nem minden, az idei év végéig a NextGenerationEU-tól kezdve a tudományos élet szabadságához kapcsolódó alapokig további fejlemények várhatók”.

„Tehát a kemény munka meghozza a gyümölcsét és a bizalom visszatér. Magyarország megújult elkötelezettségének köszönhetően Európa is erősebbé válik. Itt most mindannyiuknak, akik ezt az új fejezetet írják, Európa nevében annyit mondok: köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Bem tér

Bóka: Kutya nehéz küzdelmes évek állnak előttünk

Gyarmattá leszünk újra? Teszi fel a kérdést Bóka a közönségnek, nagy NEEEM a válasz.

Fotó: Bankó Gábor/444

Nem szabad elfelejteni, hogy mi vagyunk a szabadság nemzete, mondta.

„Nem árulok zsákbamacskát, küzdelmes évek állnak előttünk, kutya nehéz küzdelmes évek, de veletek együtt sikerülni fog. Építsük együtt a szabadság köveit, emeljük együtt magasra a szabadság zászlaját, legyen a hősök emléke áldott, Isten óvja Magyarországot", fejezi be beszédét Bóka.