Archívum

Érvénytelenítette a bíróság azt a házasságot, amit egy 87 éves demens férfival annak halála előtt két héttel kötött a házvezetőnője

A leromlott egészségi állapotú férfit a kórházból vitték el, hogy megházasodhassanak, volt dokumentum, amit nem is ő írt alá.

Haász János
belföld

Mi az, ami mozdítható kormányváltás esetén?

Amikor a Fidesznek legutóbb ellenzékbe kellett vonulnia vagy ennek a veszélyét érezte, vagyonkiszervezésbe kezdett. Most is lennének ötletek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Katolikus megújulás, iszlám vallás, zsidó emancipáció is van a töriérettségi rövid feladatai között

Az esszékérdésekben Rákócziból vagy a Bethlen-konszolidáció és liberalizmusból vagy Európa 20. századi népességéből lehetett választani.

Haász János
belföld

Szabálysértési feljelentést tett a rendőrség a keddi tüntetés szervezője ellen

Ez praktikusan Hadházy Ákost jelenti.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Az árak egyelőre legyőzik az árrésstopot: csökkent a boltok forgalma a KSH szerint

Már februárban is elmaradt januáritól, majd márciusban tovább esett a kiskereskedelmi forgalom.

Haász János
gazdaság

30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője

1995-ben nyílt meg Győrben az első INTERSPAR hipermarket, és ezzel új korszak kezdődött a hazai vásárlási kultúrában. A SPAR Magyarország akkor nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.

Promó Ottó
hirdetés

Fekete-Győr András: Ne induljon a Momentum a 2026-os választásokon

Van helyette más ötlete.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Új céggel robbanna be a világpiacra Mészáros Lőrinc

Bejegyezték a Talentis International Infrastructure Investments Kft.-t, a vezetésben és az fb-ben csupa kipróbált Mészáros-emberrel, köztük Koncz Zsófia fideszes képviselő édesanyjával.

Haász János
gazdaság

Az Egyesült Államok és Kína tárgyalóasztalhoz ül, hogy kezdjenek valamit a vámháborúval

Az amerikai pénzügyminiszter szerint a két ország mostanra lényegében a kereskedelmi embargó állapotába került.

Haász János
gazdaság

Katonai repülőgéppel deportálna Líbiába a Trump-kormányzat bevándorlókat

Ami egyben üzenet is a bevándorlóknak: olyan helyekre toloncolhatják ki őket, ahol borzalmas körülmények közé kerülhetnek.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Húzós kancellárválasztás, problémás pápaválasztás

Egy szörnyű reality, világháborús pánik, állami beavatkozások, Polt lehetséges áthelyezése és Hadházy tüntetése a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

A férje ölhetett meg egy 45 éves nőt Somogyban

A nőt a családi házuknál olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen életét vesztette.

Haász János
bűnügy

Huszonhat pakisztáni halottja lehet India kedd éjszakai rakétatámadásának, Pakisztán szerint „a szörnyű agresszió nem marad büntetlenül”

Az indiai rakéták iskolát és klinikát is eltaláltak. Kasmír egyes térségeiből heves ágyúzásról érkeztek hírek, India szerint nekik tíz halottjuk van. Kína aggasztónak tartja a délnyugati határán lévő két atomhatalom közötti feszültséget.

Haász János
külföld

Sztrájkolnának az athéni taxisok, mert nem akarnak hétvégente még több részeget szállítani

Amúgy is elég sokkal találkoznak.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Lett itt minden: szupercella, heves zivatarok, markáns hidegfront

A hónap közepéig nem nagyon lesz melegebb.

Diószegi-Horváth Nóra
időjárás