Orbán Viktor már évekkel ezelőtt is több áldozattal számolt.
Nem könnyű úgy békét kötni, ha az egyik fél nem akarja.
15,7 milliárd euró, akkor azt megszorzom négyszázzal, az hány nulla?
A férfi a Hatvanpusztát őrző cég pólóját viseli.
A coviddal terhelt 2020-as évben is jobban álltak az ország pénzügyei.
A Flex teljes támogatást nyújt a támadás során megsérült munkatársainak.
Kissé eltévedt.
Helyi hírek szerint két támadás történt, a második akkor amikor az első után a mentők a helyszínre érkeztek.
A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.
Augusztus 19-én lépett életbe az új törvény, mely szerint miniszteri rendelet határozza meg a Magyarországon adható utóneveket. A miniszternek 15 napja van közzétenni a listát.
Ezúttal Németh Zsolt posztolt közös képet a miniszterelnökkel, rurális környezetből.
A MÁV-csoport ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
„Mintha az egész egy vicces leírása lenne ennek a hatalmas luxusnak.”
Nyomásgyakorlás itt, nyomásgyakorlás ott.
Kicsit törlesztenek az egyetem felé fennálló 127,5 milliárdos tartozásból.