A 18 éves taekwondós az első olimpiáján bajnok lett.
Tokióra a hévízi termálban készült, mert lehetett tudni, hogy nagyon meleg lesz a víz. Most Százhalombattán imitálták a Szajnát a két érmet is szerző nyíltvizi úszók.
Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid régóta szerette volna, hogy mindketten dobogósok legyenek egy versenyen. Éppen az olimpián jött össze.
A célban összeölelkezve ünnepelt a két magyar.
Olimpikonok fejjel lefelé. Galéria.
A Felcsút mezében pályára lépő 14 játékosból 11 légiós volt.
A Mészáros Lőrincéket fuvarozó hajóknál is nagyobb jachtok ütköztek, az egyiket magának Steve Jobsnak tervezték, de mindenki nyugodjon meg, nem lett a világ szegényebb luxusjárművekkel.
A kajak-kenu csapat első érmét nyerték Párizsban.
Úgy már könnyű visszanézni, hogy ismert a végeredmény.
Remek kapusok, kevés gól, egy kettős emberelőnyből lőtt gól döntött végül az amerikaiak javára. Magyarország-Egyesült Államok 4-5.
15 másodperccel a vége előtt vezetett a magyar válogatott, a svédek egyenlítettek, a hosszabbításra pedig elfogyott a válogatott.
A magyar mellúszásban már nemhogy világklasszisok nincsenek, de most Párizsban már mellúszó sem volt az olimpián. És az utánpótlásban is tragikus a helyzet.
Lemondott az olimpiai bajnoki címről, mert kiújult egy deréksérülése. De befejezi a versenyt.
Kétszeres olimpiai bajnokként tisztelegtek előtte.
Alig 50 másodperc, sokszor meg lehet nézni.