Orbán november végén azt mondja, azért megy Putyinhoz, hogy erre a télre biztosítsa az orosz energiát.
Az oroszokkal is újra tárgyalna a gázról és olajról, és közben a Molt hozhatják helyzetbe a Balkánon. A magyarok fő szankcióelkerülőként használnának ki a szankciókat, de nem tudjuk, mi ennek az ára.
Kristóf Luca krimit írt az akadémiai háborúról, miközben élőben kutatja a saját ellehetetlenítésüket: kultúrharc ciánnal és a Fidesz harcai a régi értelmiség ellen.
Elon Musk minisztériuma maga alatt vágta a fát, de így is elég bizalmas adatot lapátolhattak haza a segítségével.
A választmány azt hitte, majd később szavazhatnak, de fent már minden körzetről döntöttek. A névsor mégsem nyilvános.
Sikkasztás, pénzmosás, hamis magánokiratok: 34 sértettet károsított meg, hat és fél évet kapott.
Előrelépés a tárgyalásokon, de Rubio szerint is sok pont változhat még. A kulcskérdésekről a Trump–Zelenszkij-találkozón fognak dönteni, aztán jönnek az oroszok.
Látszólag a semmiből tört ki Etiópiában a Hayli Gubbi. A füstfelhőt Ázsia felé viszi a szél.
Március végéig van nyitva a józsefvárosi közösségi hely. Azt még nem tudják, utána lesz-e máshol folytatás.
Sokan Magyarországon át mentek eddig a két szlovákiai város között, most anyagilag is beszállt a Fico-kormány az alternatívába.
A mama 2022 óta mumifikálódott a mantovai ház pincéjében.
A mostani szerb elnök Karadžićéknál önkénteskedett a „szarajevói szafari” idején, egy videón puskával a kezében is feltűnik - szerinte csak esernyő volt.
Óriási az amerikai nyomás, történelme legnehezebb döntése előtt áll Ukrajna: Zelenszkij elkezdte tesztelni a közvéleményt a béketerv mellett. „Acélból vagyunk. De lehet, hogy még a legerősebb fém sem bírja ki.”
A tervezet Európát is érinti, mégsem kérdezték meg még őket.
Többcentis hóréteg várható, de a szél is erős lehet.